#Vatikán

 

"A hatalom mindig szolgálat" - százezer embert áldott meg Ferenc pápa

Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania - mondta szentbeszédében az új katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika lépcsőjén rendezett szentmisén. Ferenc pápa megáldotta a Szent Péter téren összegyűlt mintegy százezer embert, majd kíséretével fél tizenkettő körül visszavonult a Szent Péter bazilikába, ahol fogadta a beiktatásán megjelent politikai vezetőket, köztük 31 államfőt és 11 miniszterelnököt.

MTI MTI




Tragikus hóvihar és a fehér füst: a hét képei - Nagyítás-fotógaléria
 

Tragikus hóvihar és a fehér füst: a hét képei - Nagyítás-fotógaléria

"Emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon" - ezzel magyarázta Pintér Sándor belügyminiszter, hogy miért volt nehéz felkészülni a kormánynak a szokatlan időjárásra. Bár valóban szokatlan a márciusi hóvihar, az illetékesek nem tájékoztatták a lakosságot a veszélyről, így ezerek kerültek a hó fogságába. A héten a bíborosok pápát választottak, az elmúlt napok szomorú eseménye volt a Republic frontemberének halála. A hét képekben.

Iliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők) Iliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők)

Szegény egyházat szeretne Ferenc pápa
 

Szegény egyházat szeretne Ferenc pápa

Szegény egyházat és a szegényekért fellépő egyházat szeretne az új katolikus vezető. Ferenc pápa erről a sajtó munkatársainak szombat délelőtt tartott audienciáján beszélt a Vatikánban.

MTI MTI





Megválasztották az új pápát - Nagyítás-fotógaléria
 

Megválasztották az új pápát - Nagyítás-fotógaléria

A kedd esti és szerda délelőtti fekete füst után a fehér is felszállt a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok így tudatták a világgal: sikerült pápát választaniuk. Az új pápa az argentin Jorge Mario Bergoglio lett, aki Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját - jelentették be a Szent Péter-bazilika erkélyén. Bergoglio a történelem első jezsuita pápája. Képes összefoglalónk az elmúlt két nap eseményeiről.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Fratelli e sorelle, buona sera - olaszul köszöntötte híveit az új pápa
 

Fratelli e sorelle, buona sera - olaszul köszöntötte híveit az új pápa

A Szent Péter-bazilika erkélyéről köszöntötte a Szent Péter téren ünneplő híveket szerda este a frissen pápának választott Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros. Az új egyházfő olaszul szólt a tömeghez és elődjéért is imádkozott, illetve azt mondta, úgy tűnik, a "világ végéről" választottak pápát.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Argentin pápát választottak a Vatikánban
 

Argentin pápát választottak a Vatikánban

Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolnára szerelt kéményből - ez azt jelenti, hogy a római katolikus egyház nyolcvan év alatti bíborosai megválasztották az egyház éléről február 28-án távozott XVI. Benedek utódját. Az új pápa az argentin Jorge Mario Bergoglio lett, aki I. Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját - jelentették be a Szent Péter-bazilika erkélyén.

hvg.hu hvg.hu

Twitteren hódít a pápaválasztó sirály
 

Twitteren hódít a pápaválasztó sirály

Több millióan figyelhették kedd délután azt a sirályt, amely hosszú ideig pihent az új pápa megválasztását jelző vatikáni kémény tetején. A madárnak több Twitter-oldalt is nyitottak.

hvg.hu hvg.hu

Feszült várakozás a Vatikánban
 

Feszült várakozás a Vatikánban

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből szerda délelőtt a második és harmadik szavazás után, vagyis a 115 bíborosnak ismét nem sikerült megválasztani az új pápát. A főpapok délután ismét bevonultak a Sixtus-kápolnába.

hvg.hu hvg.hu

Lesz ma új pápa? Íme a menetrend!
 

Lesz ma új pápa? Íme a menetrend!

Folytatódik szerda kora délelőtt a konklávé, a pápaválasztó bíborosok legfeljebb négyszer szavaznak ezen a napon, kétszer délelőtt, kétszer pedig délután.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu