#Volánbusz



A minisztérium leállítaná a Volánbusz közbeszerzését
 

A minisztérium leállítaná a Volánbusz közbeszerzését

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Volánbusz Zrt. autóbusz-beszerzési tenderének leállítását kezdeményezi, mivel a kiírásban foglalt feltételek számos lehetséges induló részvételét kizárják, a nehezen indokolható elvárások miatt a magyar gyártók is esélytelenek a közbeszerzésben való sikeres szereplésre.

MTI MTI



Csaknem száz dolgozót bocsáthat el az Alfa Busz
 

Csaknem száz dolgozót bocsáthat el az Alfa Busz

A székesfehérvári Alfa Busz Kft. 96 dolgozója kaphatja meg rövidesen a felmondását, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDP) elutasította a cégnek a Volánbusz Zrt. busz közbeszerzési tendere ellen benyújtott immár harmadik jogorvoslati kérelmét.

MTI MTI





Új vonat- és autóbuszjáratok Tolnában
 

Új vonat- és autóbuszjáratok Tolnában

Gemenc néven új, naponta közlekedő InterCity járat közlekedik mától Bajáról Szekszárdon át Budapestre. A Gemenc Volán új járatai pedig a megszűnő vasúti vonalat és a szintén megszűnt megállóhelyeket érintik.

hvg.hu hvg.hu

Január 7-ig érvényesek a decemberi Volán buszbérletek
 

Január 7-ig érvényesek a decemberi Volán buszbérletek

A decemberi és a december második felére kiadott autóbusz bérletek érvényességét a Volán Egyesülés menetrend szerinti személyszállítást végző tagszervezetei a helyi és a helyközi járatokon egységesen 2010. január 7-én 24.00 óráig meghosszabbítják - közölte a Volán Egyesülés pénteken.

hvg.hu hvg.hu

Kínai buszokat rendelt a Volán
 

Kínai buszokat rendelt a Volán

A kínai XIAMEN King Long United Automative Industry CO Ltd. nyerte a Volánbusz Zrt. hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzését, a buszgyár 60 járművet szállít nettó 9 millió 866 ezer euróért - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

hvg.hu hvg.hu

Volán-busz ütközött kisbusszal a fővárosban
 

Volán-busz ütközött kisbusszal a fővárosban

Megsérült egy nő Budapesten szerdán, amikor a XI. kerületi Nagyszőlős utca és a Tornavár utca kereszteződésében összeütközött egy Volán-busz és egy kisbusz - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese. A nő a kisbuszban ült, a mentők kórházba szállították. A baleset helyszínén lassabb haladásra kell számítani.

hvg.hu hvg.hu




Maxizó sofőrök, bliccelő ország
 

Maxizó sofőrök, bliccelő ország

Közelről csupán trükköznek a távolsági buszok némely sofőrjei, az összeképet nézve viszont olyan milliárdos csalássorozatot űznek, amelyben mi, utasok is vígan részt veszünk. De miért hagyjuk ezt? Bliccelés és maxizás. Helyzetkép egy örökzöld témáról.

hvg.hu hvg.hu