Csányi Vilmos kiáll a Liget-projekt mellett
A neves etológus csak azért nem írta alá a Liget melletti nyilatkozatot, mert nem keresték meg vele. Szerinte örülni kell a leendő múzeumnegyednek.
A neves etológus csak azért nem írta alá a Liget melletti nyilatkozatot, mert nem keresték meg vele. Szerinte örülni kell a leendő múzeumnegyednek.
Négy mélygarázst is építenének a budai Vár alá a minisztériumok oda költöztetése miatt – árulta el L. Simon László államtitkár, akit nem hatott meg az, hogy egyes szakértők kiléptek a Hauszmann Bizottságból.
Március 15-én Orbán Viktor ünnepi beszédén kevesen, a tanárok tüntetésén sokan voltak, a városligeti Kertem fáit egyelőre megvédték a civilek és néhány politikus, Ankarában véres merényletet követtek el kurd szeparatisták, a Görögországban rekedt menekültek kétségbeesett cselekedetre szánták el magukat, aztán megköttetett a nagy egyezség a migráció kezeléséről az EU-török-csúcson, azonosító csipet kaptak a sörényesfarkas-kölykök a szegedi állatkertben - képes összeállításunk a hét fontosabb eseményeiből.
Kimerülni látszanak a jogállami eszközök, ezért pártállástól, politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkit várnak, hogy saját testünkkel védjék a fákat - mondta Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartottak a városligeti fakivágások helyszínén.
Az V. kerületi kormányhivatal adta ki a fák kivágást engedélyező határozatot, de a PM szerint ez nem törvényes, ezért feljelentést tesznek hivatali visszaélés miatt. A párt az ombudsmanhoz is fordul a fák irtása miatt.
Többen a Városligetben töltötték az éjszakát, miután csütörtökön több fát is elkezdtek kivágni a volt Hungexpo-épületek, a mai Kertem területén.
Bár az Index korábban azt írta, hogy sokan nem önszántukból álltak ki a Liget-projekt mellett, Baán László szerint ez nyilvánvaló hazugság. Gőz László, a BMC vezetője a cikk megjelenése után utólag állt ki a projekt mellett és közölte, igenis aláírja azt.
A múzeumi negyedet támogatók negyede valamilyen kapcsolatban áll a múzeumi negyed ötletgazdájával. Ketten pedig úgy írták alá, hogy nem is.
Bár elsősorban a fákról és a Városligetről szól az egykori Kertem helyén kialakult tiltakozó kommuna, a tűz körül szinte mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő mögöttes tartalmat is. És még bilincs is van. Ma majdnem használniuk kellett, de aztán kiderült, téves riasztás volt. Videoriport a Ligetvédők táborából.
Terrortámadás Brüsszelben, készültség Budapesten, Ferenc pápa menekültek lábát mosta, Juhász Péter Hatvanpusztára látogatott, Obama tangózott, kiosztották a sajtófotó-pályázat díjait, elhunyt Pozsgay Imre - képes válogatásunk a hét fontosabb eseményeiből.
Pénteken kidőlt egy fa a Városligetben, de szerencsére nem sérült meg senki – közölte a ligeti városrendezési projektet vivő Városliget Zrt., amely szerint ezért is nagyon veszélyes, ha a beteg és balesetveszélyes fákat nem vágják ki.
Megszületetett a Liget-projekt elleni nyilatkozat párja: most neves értelmiségiek – szintén pártállástól függetlenül – a támogatásáról biztosítják a Városliget átépítését.
Miközben rengetegen tiltakoznak a Liget-projekt ellen, az első épület munkálatait a fakivágások miatt civilek meg is állították, világhírű építészirodák is versengenek a Néprajzi Múzeum megtervezéséért.
Ezen a területen nincs mit védeni, mert nem akarunk, és nem is fogunk több fát a Magyar Zene Házához kivágni, csak amelyiket már elkezdtük – mondja a Liget Budapest projekt műszaki igazgatója azok után, hogy a múlt héten a Városligetben civilek akadályozták meg a megkezdett munkát. Sághi Attila szerint a Liget felújításának, rendbetételének az ára az, hogy ott intézmények legyenek. Interjú.
Sok bizonytalanság után megszületett a megállapodás a népszerű szabadtéri szórakozóhely és a Városliget Zrt között: a Kertem eredeti helyszínétől nem messze rendezkedhet be.
A Városliget fáinak kivágását tegnap reggel civilek akadályozták meg. A tiltakozók között ott volt Illés Zoltán, a Fidesz volt környezetvédelmi államtitkára is. Ma a sajtótájékoztatón is jelen volt ugyanezen a helyszínen, utána kérdeztük a Liget-projekt elleni állásfoglalásáról, amely azért meglepő, mert Fidesz-tagként fogalmazta meg. Interjú.
Viccesnek vagy bolseviknak mondta Orbán Viktor Pukli Istvánt? Mennyire gáláns a magyar kormány? Ha azt mondjuk, Sziget 2016, beugrik-e a sztárvendég neve? És ha azt mondjuk, Android, milyen étel jut eszébe? Lehet, hogy nem aludt eleget? Vagy nem figyelt igazából arra, ami a csonka héten történt? Próbálja ki, mit tud felidézni az elmúlt hét hírdömpingjéből, töltse ki a hvg.hu heti hírtesztjét!
Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: megállapodik-e végre az EU és a törökök a menekültekről; hogyan akadályozták meg környezetvédők a Városligetben megkezdett favágást; miket üzen egymásnak a kormány és a tanárlázadás vezető arca, Pukli István; miért csak a magyar kutyafajták törzskönyve mögé hajlandó beállni az állam; és milyen kocsit vegyünk, ha árérzékenyek vagyunk.
A Fidesz-frakció reagált az ellenzéki akciókra és nyilatkozatokra.
„Attól, hogy Fidesz-tag vagyok, még megvan a józan eszem, megvan a szakmai álláspontom” – így reagált Illés Zoltán volt országgyűlési képviselő és államtitkár azzal kapcsolatban, hogy ellenzéki képviselőkkel és más aktivistákkal együtt próbálta megakadályozni a Városliget fáinak kivágását csütörtökön az egykori Hungexpo területén. Hangos szóváltás, szemtől szembe nézés is volt, végül leálltak a fák kivágásával. Egyelőre. Videónk a helyszínről.