Világméretű influenzajárványtól tart a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ továbbra is erősen ki van téve egy esetleges komoly influenzajárványnak, ezért a kormányoknak fokozniuk kell az odafigyelést és a felkészülést.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ továbbra is erősen ki van téve egy esetleges komoly influenzajárványnak, ezért a kormányoknak fokozniuk kell az odafigyelést és a felkészülést.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint mintegy 1,1 milliárd fiatalt fenyegeti halláskárosodás veszélye a túl hangos zenehallgatás miatt.
A kanyaró elleni védőoltás szélesebb körű alkalmazását szorgalmazta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön, miután Európában és Közép-Ázsiában is sok megbetegedést jelentettek az elmúlt egy évben.
Az első fecskendezés után használhatatlanná váló, "okos" injekciós tűk bevezetését és kizárólagos alkalmazását sürgeti az Egészségügyi Világszervezet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte az első gyorstesztet, amely az ebolát negyed óra alatt felismeri.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb, közös influenza jelentése szerint tovább fokozódott az influenza aktivitása Európában, a kontinens nyugati része mellett most már Közép-Európában is.
Európa-szerte nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb, közös influenza jelentése szerint - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán.
Öt napra karanténba helyezték Sierra Leone északi részét az ebola továbbterjedésének megakadályozása és a járványhelyzet pontos megismerése érdekében.
A Sierra Leone-i hatóságok szerint fény derült egy eddig rejtve maradt ebola-járványgócra az ország egy távoli, Guineával határos sarkában, ugyanis egészségügyi dolgozók többtucatnyi holttestet találtak halomba rakva egy kórházban – jelentette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
6070-re nőtt az ebola halálos áldozatainak a száma, Sierra Leone a legutóbbi héten 537 új esetet jelentett. Az ebolavírus terjedés folyamatos az országban, kivéve a déli régiót.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint eltelt 42 nap a legutóbbi ebolás eset óta Spanyolországban, így az hivatalosan is mentes már az ebolától. Az erről szóló bejelentést a spanyol elnöki hivatal is megerősítette.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett adataihoz képest további 1254-gyel nőtt az ebolavírus által okozott halálesetek száma Nyugat-Afrikában, legalábbis erről tanúskodik a szervezet legújabb jelentése.
A Sierra Leone-i tájékoztatási miniszter szerint országában túl van csúcspontján az ebolajárvány, és a vírus terjedésének üteme csökkenni fog, az Egészségügyi Világszervezet szerdán közzétett adatai azonban arról tanúskodtak, hogy az utóbbi hetekben súlyosbodott a helyzet a nyugat-afrikai országban.
A magas testtömegindex (a kilogrammban megadott testsúly osztva a méterben megadott magasság négyzetével) a nyelőcső, a vastagbél, a végbél, a vese, a hasnyálmirigy, az epehólyag, a változókor utáni mellrák és a petefészekrák kockázatát fokozza - olvasható a WHO tanulmányában.
Jelentős előrehaladást ért el az Ebola elleni küzdelemben a Johnson & Johnson cég – heteken belül megkezdődik a vírus elleni oltóanyagának kipróbálása élesben. Teammunka eredménye a vakcína, azt azonban még nem tudni, hogy milyen gyorsan fejti ki védő hatását, s azt sem, élethosszig tart-e.
Megközelítette az 5500-at a Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány halottainak száma – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet. A genfi székhelyű WHO friss jelentése szerint november 18-ig 15 351 ember betegedett meg a vírustól, és közülük 5459-en meghaltak.
A világon csaknem egymilliárd ember még mindig nem jut vécéhez, ami a betegségek terjedésének az egyik legveszélyesebb forrása, erre az ebolajárvány is felhívta a figyelmet – derül ki az Egészségügyi Világszervezet ivóvízellátásról és közegészségügyről szóló éves jelentésében.
A februárban kezdődött ebolajárvány minden idők eddigi legsúlyosabbika, a WHO legújabb jelentése szerint múlt vasárnapig 14 ezer 68 embert betegített meg a járvány, közülük 5147-en meghaltak.
Ötvenévesen a legnehezebb pozitívnak maradni, ám hatvan felett újra megszépül a világ mindazoknak, akik nem a posztszovjet országokban élnek – derül ki a statisztikákból.
Európában nagyon alacsony annak a kockázata, hogy ebolajárvány törjön ki – ezt mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán Brüsszelben, amikor meghallgatta őt az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakbizottsága.