Gal Gadot szerint mégis jöhet a Wonder Woman 3. része
Korábban úgy tűnt, hogy a DC új vezetése elkaszálta az új film terveit, de a színésznő szavai szerint azóta fordulhatott a kocka.
Korábban úgy tűnt, hogy a DC új vezetése elkaszálta az új film terveit, de a színésznő szavai szerint azóta fordulhatott a kocka.
Új vezetést neveztek ki a DC képregényfilmes stúdió élére, rendesen fel is forgatták a terveket.
Nemigen történt még olyan az amerikai filmiparban, mint most: a rajongók kitartó követelésének engedve készítettek egy teljesen új verziót a filmből, amelyet mindenki utált. Batman, Superman és a többi szuperhős összefogtak, hogy megmentsék a világot, de az igazán meglepő az, hogy ki lett az áldozat.
A legsikeresebb izraeli színész két kislányával és producer férjével együtt pózol a bejelentéshez kapcsolt képen.
A film magyar szinkronnal érkezik. Amerikában már karácsonykor felkerült a netre, de nálunk egész mostanáig bíztak a mozis premierben.
A Wonder Woman "tarolt" 2021 első hétvégéjének mozis toplistáján.
Új előzetes érkezett a Wonder Woman folytatásához.
Olyan volt, mintha pofon vágták volna.
Legutóbb a Jurassic World paleo-állatorvosa járt így, de vannak a listán nála híresebb figurák, akiket a közelmúltban cenzúráztak.
Hidegháborús filmre számíthatunk, ezt eddig is tudhattuk, de az évszám, úgy tűnik, igen csak emblematikus.
Régen volt olyan kevés meleg szereplő a hollywoodi filmekben, mint tavaly.
A Wonder Woman folytatása lesz az első film, mely teljeskörűen elfogadja az Amerikai Producerek Céhének szexuális zaklatásokkal foglalkozó irányelveit.
1958 óta nem volt ilyen év az észak-amerikai filmtörténetben.
A lista élén, nem igazán vagyunk meglepve, Vin Diesel áll.
Gal Gadot is felemelte a hangját a szexuális zaklatások ügyében.
Ráadásul Mundruczó Kornél rendezheti az idei év legjobban kedvelt szuperhősét, aki Bradley Cooperhez csatlakozhat a Deeper szereplőgárdájában.
Kitty O'Neil kaszkadőre volt a Wonder Womant alakító Lynda Carternek a hetvenes években.
A 66 éves Lynda Carter egy interjúban beszélt arról, hogy évekkel ezelőtt őt is szexuálisan zaklatták. Sőt, azt is elmondta, hogy a Wonder Woman forgatásán egy operatőr lyukon keresztül leskelődött utána az öltözőben.
A tűzijátékok mellé a drónok is felsorakoznak mint az éjszakai égbolt látványos show-elemei. Nemrégiben az Intel és a Warner Bros. együttműködéséből született egy különleges égi műsor.