Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Zanzinger

Bicsérdi Ádám Kult

"Azok a dolgok, amik belefúrják magukat az ember fejébe mindennap"

Tavalyi, élőben rögzített EP-je után idén új nagylemezzel jelentkezik a hazai folkszíntér meghatározó alkotója, Zanzinger, aki ezúttal már zenekarral kiegészülve gazdagabb hangszerelésű, burjánzóbb hangzásba csomagolta dalait. A nagylemez első két számát itt hallgathatja meg először. A egyik debütáló dalnak ráadásul társadalmi töltete is van, hiszen az eladásából származó bevételek a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalmat támogatják.

Bicsérdi Ádám Kult

Befutás előtt a budapesti éjszaka legeredetibb hangja

Régóta várt áttörés küszöbére ért egy Magyarországon sokszor igazságtalanul lekezelt műfaj, az egy szál gitárral is komplett zenekarokat lepipáló énekes-dalszerzői vonulat. Upor András első lemezét hallgatva minden esély megvan rá, hogy Cseh Tamás után újra komolyan vegyünk egy egyedül kiálló zenészt a színpadon. Egy magyar dalszerző útja egy ohiói könyvtártól a londoni kitérőn keresztül az itthon teljesen újszerűnek ható debütálásig.

Alvászavarral küzd? Próbálja ki ezt a pofonegyszerű módszert

Alvászavarral küzd? Próbálja ki ezt a pofonegyszerű módszert

Ki, mire és hogyan kaphat 10 százalékos önerővel lakáshitelt a gyakorlatban?

Ki, mire és hogyan kaphat 10 százalékos önerővel lakáshitelt a gyakorlatban?

A Mentőszolgálat állítja, hogy a legsürgősebb esetekhez átlagosan 12,3 perc alatt kiérnek

A Mentőszolgálat állítja, hogy a legsürgősebb esetekhez átlagosan 12,3 perc alatt kiérnek

Lassan kiürül a magyar gyermekvédelem

Lassan kiürül a magyar gyermekvédelem

NEAK: Valóban megszűnt a támogatás a Ventolin asztmagyógyszerre, de nem a kormány döntése miatt

NEAK: Valóban megszűnt a támogatás a Ventolin asztmagyógyszerre, de nem a kormány döntése miatt

Az NGM csúnyán elszámolta a „megfizethető lakhatás” intézkedéseit

Az NGM csúnyán elszámolta a „megfizethető lakhatás” intézkedéseit

Vitézyék leállítanák a közösségi költségvetést, a bizottsági ülésen a Tisza és a Párbeszéd is támogatta

Vitézyék leállítanák a közösségi költségvetést, a bizottsági ülésen a Tisza és a Párbeszéd is támogatta

Megszűnik a Skype két funkciója is, az egyiket előfizetés váltja

Megszűnik a Skype két funkciója is, az egyiket előfizetés váltja

Vita a Rákosdubajról: Fidesz: Nem kell félni Lázár Jánostól! Karácsony: „Nettó hazaárulás”

Vita a Rákosdubajról: Fidesz: Nem kell félni Lázár Jánostól! Karácsony: „Nettó hazaárulás”

A címlapról ajánljuk