Fotók: Leszakadt egy villamos áramszedője Zuglóban
Leszakadt egy villamos áramszedője Zuglóban pénteken az Erzsébet királyné útján.
Leszakadt egy villamos áramszedője Zuglóban pénteken az Erzsébet királyné útján.
Húszmillió forintért vett meg a Papcsák Ferenc vezette zuglói önkormányzat egy erdélyi vendégházat, de két év alatt összesen hat napot használták – írja az Index.hu. Összesen 54 ezer forint folyt be ebből, miközben Zugló havi nyolcvanezret fizet az ingatlan gondozására. Az önkormányzattól úgy reagáltak: szerintük hisztériakeltésről van szó, és rendkívül büszkék arra, hogy nekik is van már erdélyi ingatlanuk.
Ha Zuglóban megszavazzák, Rozgonyi Zoltán alpolgármester lehet a XIV. kerület polgármestere. Három közül választották őt - közölte Facebook-oldalán Papcsák.
Folytatják keddtől a budapesti 1-es villamos felújítását. Most a Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszt építik át teljesen Zuglóban, a Hős utca és a Közvágóhíd között pedig felújítják a megállókat. A nyári szünetben eltűntetik a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében lévő tankcsapdát, folytatják a Kőbányai úti átjáró felújítását és az új budai szakasz kiépítését a Fehérvári útig.
Egy fiatal lányt szállítottak kórházba szén-monoxid mérgezés gyanújával egy zuglói családi házból szombaton délután.
A cica menthette meg a pár életét, az állat ugyanis hamarabb rosszul lett a gázkészülékből visszaáramló szén-monoxidtól, mint a gazdái.
Az összes önkormányzati újság szerkesztésére hatással lehet az Alkotmánybíróság friss döntése, ami helyben hagyta a Zuglói Lapok ügyében korábban született bírói döntést. A testület elvi jelentőségű határozata szerint a közpénzből fenntartott lapokkal szemben, különösen választási kampányban igenis elvárható a kiegyensúlyozott tájékoztatás.
Gyalog, illetve busszal vitt ki egy mozgóurnát két nő Zuglóban.
Összeütköztek egy másik autóval, majd – törött járművüket a helyszínen hagyva – taxival menekült el két ember Budapesten, Zuglóban vasárnap.
Ha nincs nem fizet a Norvég Alap, akkor olyan tajvédő fal sem épül, mint amivel nemrég büszkélkedett a zudlói fideszes polgármester - derült ki az RTL Klub híradójából, amely most a civilek elleni kormányzati hadjáratról készített riportot.
A Francia úti régi kenyérgyár környékéről jöttek elő az első patkányok. Mostanra elszaporodtak, kutyát is megharaptak, és félelemben tartják a környékbeli kutyasétáltatókat. A patkányok elszaporodásának oka az enyhe tél, valamint a rágcsálóknál négyévente jelentkező úgynevezett gradáció is.
Az 1-es és a 3-as villamos pályájának felújításával kapcsolatban két fontos változás is lesz a közlekedésben, mindkettő Zuglóban.
Változik a forgalmi rend hétvégén a Hungária körút több csomópontjában is az 1-es villamos felújítása miatt.
Az M3-as autópálya kifelé vezető szakaszáról a Nagy Lajos király útja felé vezető felhajtón történt balesetben két felnőtt és egy gyerek sérült meg.
Szombattól augusztus második feléig csak egy viszonylag rövid részen, az Ecseri út és a Gubacsi úti végállomás között jár majd a 3-as villamos. A vonal többi részén felújítás miatt pótlóbuszok viszik majd az utasokat. Hétvégén az Örs vezér tere és az Bosnyák tér között látnak munkához a Nagy Lajos király útján. Újak lesznek a megállók, az áramellátást is korszerűsítik.
Négy ember könnyebben megsérült a Bosnyák téren, ahol egy BKV-busz karambolozott egy autóval. A forgalom zavartalan.
Kisebb gázrobbanás miatt vonultak ki a tűzoltók péntek délelőtt a XIV. kerületi Padlizsán utcába. A lakásból még a tűzoltók érkezése előtt kimenekült egy 70 év körüli asszony, aki kisebb sérüléseket szenvedett.
Saras gödör, út melletti füves rész? Figyeljen ezekre is a parkolásnál, mert több helyen előfordult, hogy az agyagos, füves út menti szakaszra parkolók is kerékbilincset kaptak az autójukra, mondván, tiltott helyen, zöld területre parkoltak. A zuglói rendészet arra hívta fel az egyik pórul járt lakó figyelmét, hogy olvasnia kellett volna a helyi lapban az ide vonatkozó rendeletet.
Személyautóval karambolozott egy 7-es busz Zuglóban. A HavariaPress úgy tudja, a karambolnak két sérültje van.
Zugló fideszes polgármestere elvesztette a választást saját kerületében. Szerinte a Ron Werber-féle gyűlöletkampány áldozatává vált. Luxusautójával, sok pénzével foglalkoztak a lapok, és nem azzal, hogy miket tett a zuglóiakért – mondta egy interjúban.