Moziban fogták el a zuglói emberölés gyanúsítottját
A megalapozott gyanú szerint C. Károly bántalmazta, majd megfojtotta az élettársát, aztán az anyjával beült egy szuperhősfilmre. A moziban fogták el.
A megalapozott gyanú szerint C. Károly bántalmazta, majd megfojtotta az élettársát, aztán az anyjával beült egy szuperhősfilmre. A moziban fogták el.
A zuglói rendőrök jogtalan elsajátítás miatt nyomoznak.
A zuglói polgármester szerint az őt ért vádaknak csak az a célja, hogy a bizonytalan szavazókat távol tartsák az áprilisi választástól.
A zuglói polgármester nyilvánosságra hozta a vallomását. Ebben azt állítja, hogy a rá terhelő vallomást tett Fuzik Zsolt hamisan tanúskodott, és neki semmi köze nem volt a kerületi parkolási rendszerhez, nem követett el bűncselekményt. Reagált a gazdagodását ért vádakra és a pálmafa gate-re is.
A tavaly ősszel ismertetett tervek értelmében teljesen átépítenék a Bosnyák téri piacot, egy új városközpontot alakítva ki, egy épületbe költöztetve a piaccsarnokot, a szakrendelőket és a hivatalt. Az újabb felméréseik is azt mutatják, hogy a helyiek többsége támogatja a projektet.
Elvileg eljárás így nem folytatható ellene.
Egy januári vallomás alapján gyanúsíthatták meg Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét.
A zuglói polgármester a meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tiszta a lelkiismerete.
Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.
Szerda reggel szállt ki az ügyészség három helyszínre Zuglóba, a polgármesteri hivatal mellett Horváth Csaba otthonában is házkutatást tartanak.
Hadházy Ákos arról írt, hogy a korábban a BKV-s szerződések mögött álló, azóta a számlagyár üzemeltetésének gyanújába keveredett cég ügyében tartanak házkutatást, az önkormányzat azt még nem árulta el, hogy mi miatt folyik a vizsgálat.
Négy hónap alatt alkották meg a tízoldalas dokumentumot, amiben szó esik a teljes kulturális terület kielemzéséről, a források jobb kihasználásáról és a marketingérték fontosságáról, és egy nagyrendezvényről Zuglófest néven: a fellépők közt a Z’Zi Laborral.
Détári Lajos és VV Tommyboy után Janicsák István is részt vesz a Megoldás Mozgalomban, és annak zuglói képviselőjelöltjeként fog indulni az áprilisi választásokon.
A munkára kiírt közbeszerzést konzorciumban nyerték el a felcsúti nagyvállalkozó gyerekei.
A műszaki mentéshez a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották.
Jövőre indul Zuglóban a Bosnyák téri piac és környékének átépítése. Az önkormányzat tervei alapján az évtizedek óta változatlan formában fennálló csarnok helyén egy modern piacépület létesül, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal szakrendelőkkel, mélygarázzsal, előtte főtérrel. A csarnok mögött futó Bosnyák utcán – az egykori nagybani piac helyén – jelenleg heti két nap megtartott önkormányzati piac árusai és vevői attól tartanak, hogy az átalakítás, és a szomszédban induló másik nagy ingatlanberuházás nyomán Budapest utolsó klasszikus piaca lesz oda, és ez az új csarnok forgalmára is visszaüt majd. Videóriport.
A 31 éves férfi egy nőt a nyílt utcán támadott meg, hármat pedig egy plázában.
Reprezentatív kutatásban vizsgálták meg, mire vágynak Zugló lakói. Az új városközpont elsöprő többséggel nyert.
Egy hatalmas, több ezer négyzetméteres új főteret alakítanak ki Zuglóban a Bosnyák téren. Az építkezés a jövő év elején kezdődik, és a tervek szerint 2029-ben fejeződik be.
Akár 35 méteres épületeket is felhúzhatnak a Városligettel szemben zárt sorú beépítéssel, és alápincézhetik a terület 70 százalékát is.