Magyarországon az európai viszonylathoz képest a mai napig rendkívül magas az abortuszok születésszámra vetített aránya: 2015-ben 100 élveszületésre 34 terhességmegszakítás jutott. Erre hívja fel a figyelmet Ragaszkodj hozzá! kampány.
Az Élet Ünnepe címen megrendezett tiltakozó akcióra a keresztény egyházak szólítottak fel. A szervezők szerint a santiagói demonstráció résztvevőinek száma elérte a 100 ezret is.
2013-ban az éjszakai élet császára ultrahangos fotót is küldött hatodik, még meg nem született gyermekéről az ügyészségnek, és közölte, ha nem szüntetik meg az ellene foganatosított kényszerintézkedést, kénytelenek elvetetni - vagy ahogy ő nevezte, "meggyilkolni" - a kisbabát..
Az abortusz "emberiesség elleni bűncselekmény", a családtervezés "a török nemzedékek elárulása", a nők és férfiak egyenjogúsága természetellenes - fejtette ki Erdogan török elnök egy konferencián. Egyetelen muzulmán családban sem lehet szó fogamzásgátlásról, a népességnövekedés pedig elsősorban az anyák felelőssége - mondta még a négygyerekes elnök.
Az oklahomai szenátus csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely 1-3 évig terjedő börtönnel büntetné az abortuszt végző orvosokat. Az állam orvosszövetsége szerint a törvény alkotmányellenes.
Harrach szerint a boltzár eltörlése nem a KDNP veresége, hanem a kereskedelmi dolgozóké, és ő maga viszont nem szokott vásárolni, még hétköznap sem. A KDNP frakcióvezetője nem akarja betiltani az abortuszt, hanem társadalmi tudatot nevelne, azt viszont sajnálná, ha megszűnne az erkölcstan és a hittan.
Keresztény teológusok válaszolnak Tóta W. Árpádnak: Lengyelországban ez a kérdés sokkal mélyebb és politikailag összetettebb, mintsem hogy azt bárki jó és rossz harcára egyszerűsíthetné.
A Beata Szydlo vezette lengyel kormány meghátrált a terjedő tiltakozás előtt, és már nem áll ki egyértelműen az abortusz teljes betiltását kilátásba helyező törvénymódosítási javaslat mellett.
A lengyel tiltakozás fő üzenete nem pozitív, és nem cuki. Ha az abortuszról beszélünk, nem úri hóbortról vagy könnyelmű szeszélyről esik szó, hanem kényszerről, válsághelyzetről és nők életéről.
Lengyelországban a beszámolók szerint megosztja a társadalmat a katolikus egyház kampánya, amelyet a teljes abortusztilalom bevezetéséért indítottak. A jelenlegi miniszterelnök is támogatja a szigorítást. Gdansk egyik templomából kivonultak a nők, amikor a pap egy olyan levelet olvasott fel, amelyben az abortusztilalom bevezetését szorgalmazzák.
A statisztikák, a szakmai és a hétköznapi tapasztalatok mind azt mutatják, hogy a szexualitást övező tabuk máig velünk élnek, sőt, egyre nagyobb a homály és a hallgatás. A legtöbb probléma az óvszerhasználat hiányából, és „a lényeg, hogy a férfinak jó legyen a szex” érvényesüléséből ered. Nem véletlen, hogy a magyar lakosság körében 100 élve születésre 40, a 19 éven aluliak körében pedig 80 abortusz jut. Emellett újból pusztít a szifilisz, és évről évre több a HIV-pozitív magyar is. Pedig a megoldás nem feltétlenül pénz és erőforrás, sokkal inkább akarat és szervezés kérdése.
A dzsihadisták sátánimádóknak tartják a jazidiket, nőiket pedig szexrabszolgának tartják, újra és újra megerőszakolva a sok esetben alig 12 éves lányokat. A nőket fogamzásgátlásra és abortuszra kényszerítik,
Egy ENSZ-biztos azt kérte, a zikavírus által sújtott országokban engedélyezzék az abortuszt és a fogamzásgátlást, hogy így védjék ki a zikavírus okozta kóros kisfejűséget.
Lenkovics Barnabás, a legfőbb bírói testület elnöke szerint ha elérhetnék, hogy a magzatnak is járjon az élet védelme, az akkora jelentőségű lenne az emberiség történetében, mint a rabszolgaság eltörlése. De évi 33 ezer abortuszt szerinte nem lehet büntetőjogi eszközökkel megtiltani. Arról is beszélt, hogy újraindulna az Alkotmánybíróság elnöki posztjáért.