#Áder János




Majtényi mosolyoghat, mindenki más megiszik egy felest és gyorsan felejt

Államfőt választott hétfőn az Országgyűlés – minden meglepetés nélkül. Levonhatunk-e mégis bármilyen következtetést Áder János újraválasztásából? Bár az elnök beszéde miatt még mindig bágyadtak vagyunk, igyekeztünk mégis valamit leszűrni a voksolásból. Hogy mennyire megerőltettük magunkat, mutatja: még a Jobbikot is észrevettük – talán az országban egyedüliként.





Fideszes álláspont: Majtényi odaköpött az asztalra

A kormánypárti képviselők elégedettnek mutatták magukat az elnökjelöltek bemutatkozó beszéde után. Tudósítónknak a folyosón azt mondták: Majtényi László méltatlan volt az elnöki hivatáshoz, miközben Áder János a nemzet egységét képviselte.


Áder egyszavas programbeszéde: folytatja

Nem előre, inkább hátra tekintett Áder János az általa ambicionált újraválasztása előtt. Az Országgyűlésben elmondott beszédében kiemelt szerepet szánt a magyar-szerb megbékélésnek, helyi magyar sikereknek és a környezetvédelemnek. Az aktuális kérdéseket azonban gondosan elkerülte.


Áder másodjára hozta a kötelezőt, marad államfő - választás percről percre

Áder János első elnöki mandátuma tavasszal lejár. Orbán Viktor úgy döntött, újrázásra kéri fel az államfőt. Közben a demokratikus ellenzék képes volt az összefogásra, avagy kormányzati kommunikációban erre utasította őket Soros György, és köztársasági elnöknek jelölte Majtényi László volt adatvédelmi ombudsmant, jogvédő civilt. Áder második fordulóra kényszerült, végül a kormánypárti többség újraválasztotta. Az elnöki poszton Göncz Árpád után ő a második, aki duplázik.


Áder elnyerte államfő jellegét? Mi értékelünk, ön osztályozzon!

Áder János nem volt Orbán Viktor első választása, és a két férfi kapcsolatát is mondhatjuk terheltnek. Ilyen előzmények után érdekes volt nézni, milyen államfő válik a Fidesz egykori frakcióvezetőjéből. Elemeztük, miként igyekezett ellenőrizni a törvényhozást, milyen eseményekkel kapcsolatban vetette latba posztjának tekintélyét. Öt elnöki év mérlegét vázoltuk fel, hogy olvasóink dönthessenek, hogyan értékelik az összképet. A cikk végén pontozza Áder János öt évét.



A hétfői választás után Ádernek 24-re már van államfői programja

Bár a múlt héten megrengette a lengyel-magyar barátságot, hogy Orbán Viktor a lengyel kormány akaratával dacolva támogatta Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnöki posztján, úgy tűnik, hogy Varsó hajlandó feledni a gáncsot. A békülésben fontos szerep jut Áder János köztársasági elnöknek, akinek újraválasztásáról hétfőn dönt az Országgyűlés.




Ante portas: amikor Ádert egy álneves újságcikk eltüntette Orbán útjából

Az állami ünnepre ajándékba kapjuk Áder János államfői újraválasztását. A március 13-án esedékes döntés borítékolható, holott tíz évvel ezelőtt kis híján a Fideszt is otthagyta, amikor Orbán Viktorral szembeni szervezkedésben való részvétellel vádolta meg Simicska Lajos lapja. Az elnökválasztás apropóján megkerestük az ügy egykori szereplőit, tanúit. Ma már nem mismásolnak: szerintük a cikket Orbán Viktor rendelte.



Sorozatgyártásba küldik a legnagyobb szélturbinát

Működőképesnek bizonyult a dániai teszteken a Siemens 8 megawattos, közvetlen meghajtású szélturbinája, így a németek a "papírmunka" után a szériagyártását készítik majd elő. A jelek szerint minket ez nem csak azért nem érint, mert nincs tengerünk.