#Áder János

"A NER-nek a Bitó-szalon az ellenfele" – Schiffer nekiment Majtényinak

Orbán Viktornak az államfőválasztásban épp az az ellenzéki stratégia a legkedvezőbb, ami megvalósulni látszik: Áder János és Majtényi László párharca - írta Schiffer András, az LMP volt társelnöke a Magyar Nemzetben. Szerinte Majtényi eddigi munkássága tiszteletet érdemel, de nem államfői posztot.


Áder gazdagodott

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára felkerült az államfő vagyonnyilatkozata, amiből kiderül, Áder Jánosnak továbbra sincs nagy értékű festménye vagy egy jó kocsija.



Veronai buszbaleset: Áder János részvétnyilvánítása

A köztársasági elnök részvétét fejezte ki szombaton a péntek éjszakai olaszországi busztragédia áldozatai hozzátartozóinak. Részvétnyilvánítását - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez - az alábbiakban szó szerint közöljük.


Teljes bukás: Alkotmányellenes a különbíróságokról szóló törvény

Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával. A közigazgatási bíróságoknak fontos szerepük van a hatalom ellenőrzésében.






A Jobbik sem Ádert, sem Majtényit nem szavazza meg

Sem Áder János államfő újraválasztását, sem Majtényi László államfői jelölését nem támogatja a Jobbik. Az LMP viszont nem zárkózik el az MSZP által is felkarolt volt ombudsmantól, bár lehet, hogy a végén a Fidesz örülhet a jelölésének.



Támogatja Áder lehetséges kihívóját az MSZP

Az MSZP álláspontja szerint Majtényi László a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett.






7 nap - 7 kérdés: Kinek köszönhetjük Áder Jánost?

Nagyrészt eldőlt, ki lesz Magyarország elnöke a következő öt évben, koppantunk egy nagyot a benzinnel, a Mikulást a háttérbe szorították, közben lassan kaviárnagyhatalom leszünk. A hét ugyan leginkább a karácsonyra készülődés jegyében telt, mégis érdemes volt figyelni a híreket. Megtette? Tesztelje önmagát.