Tüntettek és aláírást gyűjtöttek a kalocsai kórház megmaradásáért
Négy éve Paks II. kapcsán még óriási fejlesztéseket jelentett be az akkori államtitkár, most félő, hogy bezárnák a kalocsai kórházat.
Négy éve Paks II. kapcsán még óriási fejlesztéseket jelentett be az akkori államtitkár, most félő, hogy bezárnák a kalocsai kórházat.
hvg.hu
Palkovics László még miniszterként beszélt arról, hogy valójában víz van elég, technológiai probléma okozta a solymári vízhiányt. Erre lehet megoldás az új, 800 millió forintos vezeték.
hvg.hu
A közigazgatási államtitkárok fizetésének felső határa 32 százalékkal, a helyettes államtitkároké 27 százalékkal, a főosztályvezetőké 33 százalékkal, a hivatali tanácsosoké pedig 43 százalékkal emelkedik így meg.
Kiderült, milyen szerepet szánnak a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává kinevezett Barthel-Rúzsa Zsoltnak.
hvg.hu
Barthel-Rúzsa Zsolt jelentős közéleti tapasztalattal rendelkezik, és ősz óta ő az állam egyik hadiipari cégének igazgatóság elnöke is.
Szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.
MTI
MTI
hvg.hu
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint zajlottak már beszélgetések arról, hogy ki lehetne a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, de azt nem árulta el, hogy kik vannak a körben.
hvg.hu
Felkérést kapott a magánszférából és a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja is lehet Fürjes Balázs, ezért otthagyja a politikát és lemondott államtitkári, miniszterhelyettesi posztjáról a Miniszterelnökségen.
hvg.hu
Az üzeneten kívül a pólóval Jeszenszky Zsolt műsorának nagy-magyarországos pólóboltját is hirdette Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
hvg.hu
Az új államtitkár V. Németh Zsolt lesz, aki tavaly óta a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztosként tevékenykedik.
MTI
A tárca szerint figyelembe vették a Magyar Orvosi Kamara javaslatait az egészségügyi átalakításoknál. A szervezet szerint ez nincs így.
hvg.hu
A környezet- és klímavédelem ügyek csupán helyettes államtitkári szintig jutottak.
hvg.hu
Továbbra sem egyértelmű, emellett megtarthatja-e államtitkári posztját.
hvg.hu
Takács Péter elfoglalt, nem ért rá válaszolni.
hvg.hu
Túri Anikó a Magyar Nemzeti Bankból érkezve lett a gazdaságfejlesztési miniszter államtitkára.
hvg.hu
Vagyis a bruttó minimálbér 2023-ban 230-235 ezer forint körül alakulhat.
hvg.hu
Megjelentek az átalakított minisztériumok személyi változásai.
A távozása összefügg Palkovics László minisztériumának szétdarabolásával.
hvg.hu
A rendszerváltásnak is aktív részese volt, majd az Antall-kormány egyházügyi államtitkáraként is dolgozott Lukáts Miklós.
hvg.hu
Az államtitkár kirakott egy képet, és rögtön kérdéseink lettek.
hvg.hu