„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A párt szerint ez a környezetszennyezés még az űrből is látszik.
Több ezer tonnányi gyúlékony abroncshulladék áll gazdátlanul a Zala megyei Zajdán, a volt laktanya területén – ezt videófelvételen mutatta meg szerda délelőtt Tompos Márton a Facebookon.
A Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese ezután szerda este még egy poszttal-jelentkezett a témában, amiben azt mutatta meg, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a kivételes környezetszennyezésért Rogán Antal államtitkárának a testvére felelős.
Az ellenzéki politikus Tompos az interneten elérhető cégadatok alapján vezeti le, hogy hogyan kötődik a lerakó dr. Benkő Tamás János – közigazgatási államtitkár – testvéréhez. Sőt, arról is beszél a videóban, hogy nem ez az egyetlen gumilerakata az államtitkár családjának.
Azt látjuk, hogy van az országban több ilyen lerakat, odahozzák Ausztriából a gumikat, majd otthagyják. A környezetvédelmi hatóságok pedig ott állnak, hogy ez van, nincs pénz az elszállításra. Ez a cég pedig egyértelműen Benkő államtitkárhoz kötődik, úgyhogy meg fogom kérdezni tőle, hogy itt mégis mi a terv
– fogalmaz Tompos, aki korábban arról is posztolt, hogy a zajdai illegális lerakó akkora, hogy az űrből is látszik. Azt is megígéri, hogy hamarosan jelentkezik arra vonatkozó információkkal is, hogy mennyit keres az államtitkár családjához köthető cég azzal, hogy illegális gumilerakatoba hozza be a környezetszennyező szemetet Ausztriából.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?