#alpolgármester

Megszólalt Lazáry Viktor

Szombathely fideszes alpolgármestere egy beruházásról mondott részleteket. Uniós pénzből, kevés önrésszel városligetet, rekreációs övezetet építenek Szombathelyen. A projekt csak a választás után készül el.

MTI

Nyilvános drogteszttel tisztázza magát a kokainozással vádolt Lazáry

A kokainozással vádolt szombathelyi alpolgármester szerdán drogtesztre ment, melynek eredménye negatív lett. Lazáry Viktor péntek reggel kilenc órakor megismétli a drogtesztet, amire a sajtót is meghívta. A politikus feljelentést tesz az ügyben, de az MSZP-s Czeglédy Csaba is, aki még a díler nevét is közölte ma a szombathelyi közgyűlésben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Simulékony karrierpolitikus birkózhat meg Fekete Györggyel

Az „elmúltnyolcévezésben” Budai Gyulával versenyt futó Halász János kényelmes állást veszített el, amikor minisztere pénteken L. Simon László helyére jelölte. Míg a parlamentben csak az ellenzékkel kellett birkóznia, kulturális államtitkárként a jobboldali lobbik kereszttűzébe kerülhet, azok pedig a forrásmegvonás miatt igencsak bosszúsak. Pedig Halász eddig pont úgy jutott előre a politikai ranglétrán, hogy kerülte a veszélyes helyzeteket, igyekezett mindenkinek kedvében járni. Az SZDSZ-ből indult politikusnak most politikai hátország nélkül kellene küzdenie.

M. László Ferenc

Új alpolgármestere van Gödöllőnek

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub (GLK) színeiben eddig képviselőként dolgozó Pecze Dánielt választotta meg alpolgármesternek szerdai rendkívüli ülésén a helyi képviselő-testület, miután Fábián Zsolt (GLK) lemondott posztjáról - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója a döntést követően az MTI-vel.

MTI


Kiakadt pártján a megbüntetett jobbikos képviselő

Sajnálatos, hogy a Jobbik országos elnöksége a valós tények ismerete, illetve személyes meghallgatásom nélkül "büntet", csak azért, mert szentendrei képviselőként megszavaztam, hogy a városban egy menedzser szemléletű szakember legyen az új alpolgármester - közölte maga az érintett, Filó András az MTI-vel pénteken.

MTI


Kétmilliós büntetést kapott Esztergom volt alpolgármestere

Jogerősen kétmillió forint megfizetésére kötelezte együttesen Knapp János Pált, Esztergom volt fideszes alpolgármesterét és az írását közlő Hídlap kiadóját a Győri Ítélőtábla, mert a politikus egy újságcikkben megsértette Horváth Mihály jó hírnévhez való jogát - tájékoztatta a szervezet szóvivője kedden az MTI-t.

MTI


Az alpolgármester váltja az uzsorás polgármestert

Az alpolgármester viszi tovább a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna ügyeit, miután a település eddigi független vezetőjét, Lakatos Dezsőt a rendőrség uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

MTI



Büntetik januártól az utcán élőket és a kukázókat Tatabányán

Január elsejétől megbüntethetik Tatabányán az önkormányzati közterület-felügyelők azokat, akik életvitelszerűen az utcán tartózkodnak, illetve a kukákból hulladékot szednek ki és szétszórják a szemetet. A városban működő hajléktalanellátó egyesület vezetője elkeserítőnek nevezte a döntést.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Nagybányai elválasztófal: az alpolgármester cáfolja a polgármestert

Csak részben újították fel a romániai Nagybányán azokat a bekerített panelházakat, amelyekben főleg romák laknak – ezt mondta pénteken a város alpolgármestere. Catalin Cherechest polgármester néhány napja még azt mondta az egyik napilap szerint, hogy az épületeket eltakaró fal felhúzásával együtt a panelházakat és azok környékét is rendbehozták.

MTI

Elbukott Tétényi Éva jobbikos alpolgármester-jelöltje

Nem sikerült alpolgármestert választani Esztergomban a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén. Tétényi Éva független polgármester a jobbikos Stámusz Andreát jelölte a posztra, előterjesztését a titkos szavazás során ketten támogatták, nyolcan viszont ellenezték; ketten tartózkodtak a voksoláskor.

MTI

A volt alpolgármester nyert Nagyvázsonyban

Vigh-Krupla Orsolya pedagógust, független jelöltet választották polgármesterré vasárnap Nagyvázsonyban - tájékoztatta Henn Ferencné, a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.

MTI


Két alpolgármestere lesz Győrnek

Két alpolgármestere lesz a jövőben Győrnek; nem töltik be az Ottófi Rudolf halálával megüresedett posztot – közölte Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP).

MTI