Erős belépő: egyetlen perc alatt elfogytak a Nokia 6-ok
Nagyon várta már a világ a Nokia visszatérését, és a finn cég szinte már az első pillanatban óriásit villantott.
Nagyon várta már a világ a Nokia visszatérését, és a finn cég szinte már az első pillanatban óriásit villantott.
hvg.hu
Az alábbi okostelefon jóval több egy kommunikációs eszköznél, érzékelőjének köszönhetően sok mindent elárul ételekről, italokról.
hvg.hu
Korábban a hónap közepére ígérte a Samsung, hogy a nyilvánosság elé tárja a Note7-ügyben folytatott nyomozása eredményét. Pár napot ugyan csúsznak, de most már tényleg csak párat kell aludnunk addig, amíg megtudjuk az igazságot.
hvg.hu
Valamivel több mint egy hónap múlva ismerheti meg a világ az LG új zászlóshajóját, az LG G6-ot. Egyre többet tudunk (vagy legalábbis tudni vélünk) róla, s most maga a gyártó erősített meg egy fontos jellemzőt.
hvg.hu
Néhány hónapon belül két csúcskategóriás androidos telefon is érkezik, érthető, ha a gyártóik szeretnék jól megkülönböztetni őket egymástól.
hvg.hu
Andy Rubin, az Android atyja nagy visszatérésre készül, az általa alapított új mobilgyártó hónapokon belül bemutathatja első telefonját.
hvg.hu
Az amerikai mobilpiac mindig is eltért az európaitól, és a Kantar piackutató legfrissebb jelentése is ezt támasztja alá.
hvg.hu
A várakozásoknak megfelelően két új telefont is bemutatott a HTC, mindkét modell az új U családba érkezett.
hvg.hu
A világ most még a nagy visszatéréssel, a Nokia 6-tal van elfoglalva, de már kiszivárogtak a specifikációk egy Nokia-nagyágyúról.
hvg.hu
Az eddigiektől eltérő kijelzőjű telefonnak jelenik meg hamarosan az LG. Az LG G6-ról lehet szó.
hvg.hu
Már a Nokia weboldala is hirdeti az első újgenerációs Nokia-okostelefont, a Nokia 6-ot. A visszatérés első lépéséhez a stratégiailag legfontosabb piacot választották.
hvg.hu
Mindössze arra van szükség, hogy ugyanazon a wifi-hálózaton legyen iPhone-unk, iPadünk, androidos eszközünk, mint a számítógépünk, és máris képnézegetővé alakíthatjuk mobilunkat egy ügyes appnak köszönhetően.
hvg.hu
Az eddig kiszivárgott értesülések alapján már több renderelés készült a Samsung áprilisban érkező csúcstelefonjáról. Íme a legújabb képek.
hvg.hu
Dél-koreai ipari bennfenteseket idéz egy jelentés, amely tudni véli, hogy mikor, melyik napon jelenik meg a Galaxy S8.
hvg.hu
Nem hátrált meg a Samsung, és mivel a Note-sorozat egyike volt a legkedveltebb márkáknak, úgy gondolja, a Note7-ügy ellenére is jöhet a folytatás.
hvg.hu
Egyre valószínűbb, hogy áprilisban mutatja be a Samsung a Galaxy S8-at, két változatban is. A telefonokat állítólag már meg is kapták a tesztelők.
hvg.hu
Új jellemzőkkel frissítette a Galaxy A sorozatát a Samsung.
hvg.hu
Szinte már nem is telik el úgy hét, hogy ne hallanánk egy újabb androidos kártevőről. A mostani már a telefonon keresztül a routert támadja.
hvg.hu
Renderelt kép és erről egy videó is megjelent az LG G6-ról, a dél-koreai cég 2017-es reménységéről.
hvg.hu
Az LG még az év elején vezette be a K jelzésű mobilsorozatát. Most jönnek az új K-modellek, valamint a Note7 után választási lehetőség nélkül maradt ceruzástelefon-rajongóknak szánt Stylus 3 is.
hvg.hu