#APEH

400 milliós adóeltitkolás miatt tett feljelentést az APEH

Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága ellenőrzés során kiderítette, hogy egy adózó bevételeinek jelentős részét eltitkolta, ezek bevallását elmulasztotta, ezzel csaknem 400 millió forint adóbevétel-kiesést okozott - ismertette az APEH közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.


Az adórekorder cég zűrös múltú kisnyugdíjasai

Nem éppen makulátlan előéletűek a legnagyobb adótartozást felhalmozó magyar cég nyugdíjas tulajdonosai, akiket a hvg.hu munkatársai korábban a Vajdaságban kutattak fel, és akik azt állították, soha nem hallottak a több mint négymilliárd foritnyi adótartozást felhalmozó kft.-ről.


Demonstrál az APEH és a VPOP

Az APEH és a VPOP dolgozói március 4-én a Pénzügyminisztérium (PM) előtt tiltakoznak elmaradt járandóságuk miatt - jelentették be az adóigazgatási szakszervezetek vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


Adószám-felfüggesztés: ha a postás kétszer csenget

Az APEH számos esetben felfüggesztheti, majd törölheti egy cég adószámát, ezáltal gyakorlatilag működésképtelenné téve a vállalkozást. Elég, ha a cégvezető nem jelenti be a székhelyváltozást vagy épp a posta rosszul kézbesít. Banálisnak tűnő vétségek súlyos következményekkel járhatnak.



Nyomtatványok kitöltése és az APEH intelme

Ellenőrizniük, szükség esetén pedig frissíteniük kell a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják, mert egyes gépeken nem lehet majd futtatni a program új verzióját július 1-jétől - hívja fel a figyelmet az APEH.






Változások az illetékszabályokban

Az illetéktörvény 2010. január 1-jén hatályba lépett módosulása következtében változott az illetékek mértéke, a kedvezmények, mentességek rendszere, s bővült az illeték tárgyköre is – ismerteti az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.


APEH-ellenőrzés a gyakorlatban: mire számítsanak a kiszemeltek?

Az APEH minap ismertetett 2010-es ellenőrzési irányelvei alapján pontosan belőhető, milyen cégekre szállnak majd jó eséllyel rá a revizorok idén. Nem mindegy az sem, ám az adóhivatal tájékoztatójában kevés szó esik róla, milyen módszerrel vizsgálják majd a kiválasztottakat, vagyis a gyakorlatban változik-e az eljárás menete.



Mit tehetünk, ha adótartozásunk van?

Mit tehet, aki nem tudja határidőre befizetni az adótartozását? Milyen fizetési könnyítésekre van mód, s az adóhatóság milyen körülményeket mérlegel? Az APEH szakemberei videóban tisztázzák a tudnivalókat.


Exkluzív videó: két kisnyugdíjasé az APEH-nek milliárdokkal tartozó cég

A legnagyobb adótartozást, több mint négy milliárd forintot felhalmozó magyar vállalkozás tulajdonosai a hvg.hu riportereitől tudták meg, hogy van egy cégük - legalábbis ezt állították, amikor videós stábunk felkutatta őket abban a házban, ahol albérletben élnek. Az APEH fekete listájának első helyezettje, a budai székhelyű KLK63 Kft. nyomában jártunk. Nézze meg videónkat!


Egyszerűsített bevallás: hétfőn jár le a határidő!

Már csak pár nap maradt arra, hogy ki-ki eldöntse, az adóhatósággal akarja-e elkészíttetni az idén szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében, az erről szóló nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig kell visszaküldeni az adóhatóságnak. Az idén már az egyszerűsített közteherviselés (ekho) szabályai szerint adózók is élhetnek ezzel a lehetőséggel.


Cafetéria: mennyi adót és hogyan kell bevallani?

A munkáltatónak, a kifizetőnek a juttatások után megállapított adót a juttatás hónapjára kell a "08"-as bevallásban kötelezettségként bevallani és a juttatás hónapját követő hónap 12. napjáig kell megfizetni. A juttatás hónapja az a hónap, amelyben a magánszemély a juttatás formájában kapott bevételt megszerzi. Az APEH honlapján összefoglalta a legfontosabb




Példák a 75 százalékos APEH-bírságra

Az adózás rendjéről szóló törvény – 2010. január 1-jét megelőzően és azt követően is hatályos - szabálya szerint az adóbírság általános mértéke az adóhiány 50 százaléka, de bizonyos, speciális esetekben 75 százalék is lehet. Mikor mennyire büntet az APEH?