Érdemes letölteni: nemcsak ingyenessé tették az alkalmazást, de 10 GB tárhely is jár hozzá
Értékes gigabájtokhoz juthat a Google Drive-on az, aki telepíti okostelefonjára, legyen az androidos vagy iOS-es, az alábbi alkalmazást.
Értékes gigabájtokhoz juthat a Google Drive-on az, aki telepíti okostelefonjára, legyen az androidos vagy iOS-es, az alábbi alkalmazást.
Az alábbi webalkalmazás egyfajta – kreatív – játéknak sem utolsó.
Letölthetjük Chrome-bővítményként vagy windowsos szoftverként, sőt androidos telefonunkra is. De webszolgáltatásként is megállja a helyét az alábbi program.
Ahogyan maga az internet, úgy elektronikus levelezésünk is egyfajta lenyomatát képezi mindennapjainknak. Ez utóbbi médium pedig még a kapcsolatainkról is sokat elárul.
Bár a Facebookon belül is van lehetőség kiszűrni azt, kik is lássák Facebook-bejegyzéseinket, az alábbi programmal ezt jóval könnyebben megtehetjük.
Több újítás mellett a magyar nyelv is bekerült a Facebook okostelefonos üzenetküldőjébe.
CIB mobilToken néven mobilokra letölthető jelszógeneráló alkalmazást fejlesztett elektronikus szolgáltatásaihoz a CIB Bank. Az app használatának előnye, hogy az ügyfeleknek csak egyetlen, általuk megadott PIN kódot kell megjegyezniük.
Ha biztonságban szeretnénk tudni érzékenyebb adatainkat, érdemes azokat titkosítanunk. Például az alábbi, ingyenes programmal.
Gyakran még akkor sem érezzük biztonságban az adatainkat, ha azokat nem a számítógépünkön, hanem egy távoli szerveren (felhőben) tároljuk. Persze léteznek az átlagosnál biztonságosabb megoldások is.
Természetesen a különféle fájlkezelők megmutatják, hogy milyen állományok és mappák falják a helyet a merevlemezünkön, azonban a vizualizálás ebben az esetben is segíti az áttekintést.
A logókészítés nem egyszerű feladat, kivéve, ha meglátogatjuk az alábbi weboldalt.
Az, hogy milyen kapacitású egy okostelefon akkumulátora, adott jellemző, azonban mi is tehetünk azért, hogy tovább bírja a telefonunk.
Sok riasztó hír érkezik a fertőzött androidos alkalmazások számáról. Nem árt tehát, ha megtisztítjuk ezektől a telefonunkat.
Képszerkesztő és retusálóeszközök egészen nagy választékát kínálja az alábbi online szolgáltatás.
Egészen apró részletekbe menően szabályozhatjuk, hogy mit tehet és mit nem androidos telefonunk, ha mi éppen pihenni szeretnénk.
Sokak netezését meggyorsíthatja, élvezetesebbé teheti az alábbi bővítmény.
A weboldalak tevékenyen élik mindennapjaikat, folyamatosan változnak, állandóan újabb cikkek, képek jelennek meg rajtuk. Nehéz követni ezt a dinamizmust, kivéve, ha olyan segítségünk akad, mint az alábbi bővítmény.
Bár jó pár telefonmodellnél bővíthető a belső tárhely, összességében nem épp hatalmas tárolási kapacitásukról híresek az okostelefonok. Éppen ezért is születnek olyan megoldások, amelyek segítenek takarékoskodni a tárhellyel.
Hasznos sajátossága a böngészőknek a netes szörfözések nyomainak megőrzése (Előzmények), hiszen így később könnyebben rátalálunk a korábban meglátogatott weboldalakra. Egy Chrome-bővítmény igen érdekes módon használja ki az Előzményeket.
Hiába az egyre nagyobb kapacitású merevlemezek, csak úgy falják az alkalmazások, videók, fényképek a megabájtokat. Szeretnénk tudni, mi foglalja el a sok helyet a winchesterünkön? Akkor próbáljuk ki az alábbi alkalmazást.