A spanyol hírek miatt is nőtt a nyersolaj ára
Több mint két dollárral emelkedett a nyersolaj ára hétfő reggel az ázsiai kereskedésben Spanyolország pénzügyi megsegítésének hírére.
Több mint két dollárral emelkedett a nyersolaj ára hétfő reggel az ázsiai kereskedésben Spanyolország pénzügyi megsegítésének hírére.
MTI
Szlovákiában az elmúlt tíz év alatt az átlagbérek több mint 90 százalékkal emelkedtek, míg a fogyasztói árak majdnem 48 százalékkal - adta hírül a Postová banka analízisére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség pénteken.
MTI
Az autósoknak a következő hónapokban még nem kell azzal számolniuk, hogy a 95-ös, normál benzin átalagára 500 forintra nő, bár az az üzemanyagok ára folyamatosan emelkedik – mondta a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. Előrejelzésük alapján a benzinárak az év végéig 438-455 forint között mozognak majd, a gázolaj ára pedig a 430-447 forint között alakul – tette hozzá Barta Judit.
MTI
Tavasszal a jelenleginél többet kell fizetni a baromfihúsért, írja hétfői számában a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Felgyorsult az infláció Szlovákiában: tavaly átlagosan 3,9 százalékot tett ki a fogyasztói árak emelkedése a 2010. évi, rekordalacsony 1 százalék után.
MTI
Január elsejétől emelkednek a rezsiköltségek, többet kell fizetni a közlekedési és a postai szolgáltatásokért - összegzi az InfoRádió honlapján.
hvg.hu
A palackos gáz ára jelentősen nőtt egy év alatt, ám még mindig elmaradt a világpiaci ár emelkedésétől - írta a Napi Gazdaság pénteken.
MTI
Stagnáltak az amerikai lakásárak augusztusban havi szinten, ami megakasztott egy négy hónapon át tartó áremelkedési trendet - derült ki a kedden ismertetett S&P/Case-Shiller lakásárindexből.
MTI
A kedvezőtlen bázishatások miatt valamelyest visszagyorsulhatott a múlt hónapban a fogyasztói infláció Magyarországon - vélik londoni felzárkózó piaci elemzők.
MTI
Háromhavi csúcsra emelkedett augusztusban az infláció Szlovákiában.
hvg.hu
Vasárnaptól átlagosan 18 százalékkal emelkedik a vonatjegyek ára Romániában.
Április elsején 10 forinttal emelkedik a liszt kilónkénti ára, aminek alapján a kenyér fogyasztói ára 309-317 forint lehet - nyilatkozta a Pékszövetség elnöke a Népszabadság keddi számában.
MTI
Kilónként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a világpiacon is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében tovább drágul - írja a szombati Népszava.
MTI
A fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 0,7 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Londoni elemzők 4,28 százalék körüli éves inflációt vártak.
MTI
A lakossági áram ára emelkedik kilowattóránként mintegy két forinttal 2011. február elsején, mert a kedden megjelent miniszteri rendeletben emelkedett a Magyar Villamos Művek (MVM) nagykereskedelmi hatósági ára és kissé változott a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók árrése is.
MTI
Idén az élelmiszerárak és az üzemanyagok okozhatnak leginkább problémát, az éves drágulást 3,8 százalékra várják az elemzők, ami némileg meghaladja a 3,5 százalékos költségvetési prognózist.
hvg.hu
Idén sem ússzuk meg áremelkedések nélkül: drágább lesz a kenyér, a hús, májustól pedig többet fizetünk a tojásért is. A benzin éves szinten 5–6 százalékkal is többe kerülhet - írja a Bors.
Bors
Január 1-jétől emelkedik Budapesten a víz-, és a csatornadíj, valamint a szemétszállítás díja, drágább lesz a temetés is, ám a távfűtés ára egyelőre nem változik.
MTI
Egy év múlva 390-410 forint is lehet a 95-ös benzin átlagára, s ehhez hasonlóan fog emelkedni jövőre a gázolaj ára is: az MTI által megkérdezett szakértők között megoszlott a vélemény az emelkedés üteméről, van aki csak 375-380 forintos benzin és 365-370 forintos gázolaj árat jósol, de abban egyetértettek, hogy tovább nő az üzemanyagok ára.
MTI
Január elsejétől 4-12 százalék között drágulnak egyes postai díjak a nemzeti fejlesztési miniszter legújabb rendeletmódosítása szerint – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
MTI