#atomerőmű

Magyar atomipari megrendelésben bízik Japán
 

Magyar atomipari megrendelésben bízik Japán

A visegrádi négyek országaiba irányuló atomipari eladások elősegítésére fog törekedni Abe Sindzó japán kormányfő a Magyarországot is magában foglaló csoportosulás júniusi csúcstalálkozóján - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun japán napilap kedden.

MTI MTI

Újabb úszó atomerőművet terveznek az oroszok
 

Újabb úszó atomerőművet terveznek az oroszok

Újabb úszó nukleáris erőművet építene Oroszország, ezúttal a Rusatom Overseas-t, az orosz Roszatom nukleáris óriást kérte fel Kína az együttműködésre. A tárgyalások még csak kezdeti szakaszban vannak, az erőművet ugyanakkor Kamcsatka közelébe helyeznék majd el.

hvg.hu hvg.hu

Patkány okozott üzemzavart a fukusimai atomerőműben
 

Patkány okozott üzemzavart a fukusimai atomerőműben

Újabb üzemzavar volt hétfőn a két évvel ezelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben, közel négy órán át szünetelt a hűtés a kettes reaktor fáradt fűtőelemeit tároló medencében – közölte az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.

MTI MTI

Most lehet román atomerőművet venni
 

Most lehet román atomerőművet venni

A román állam eladni készül a Nucleareletrica cég 10 százalékát, a vállalat az ország egyetlen atomerőművét üzemelteti. Romániában komoly privatizációs hullám indult be: nemrég adták el a Transgaz gávezetékeket üzemeltető vállalat egy szeletét és részesedést adnának el a Romgaz gázkitermelő cégből is.

hvg.hu hvg.hu







Balhéznak Finnországban az atomerőmű miatt
 

Balhéznak Finnországban az atomerőmű miatt

A nuklááris reneszánsz illúzójának alátámaztására gyakran hivatkozott finn atomerőműbővítési történet újabb sebet kapott. Kiderült, hogy az Olkiluoto-3 blokk indítása sokadszorra is késni fog, és a rendszerbe állíátásra nem az idén, hanem valószínűleg csak 2016-ban kerülhet sor.

hvg.hu hvg.hu

Aranyos ajánlattal kecsegtetik Iránt
 

Aranyos ajánlattal kecsegtetik Iránt

Az arany-, illetve nemesfém-kereskedelem tilalmára vonatkozó szankciók könnyítését tervezik felajánlani az Iránnal tárgyaló nagyhatalmak Teheránnak, ha a perzsa állam cserében lépéseket tesz a nemrégiben bővített fordói atomlétesítmény bezárására.

MTI MTI

Öt paksnyi lesz a világ legnagyobb atomerőműve
 

Öt paksnyi lesz a világ legnagyobb atomerőműve

A világ leendő legnagyobb polgári célú atomerőművének megépítéséről és francia harci repülőgépek eladásáról is tárgyalt csütörtökön Francois Hollande francia államfő Manmohan Szingh indiai kormányfővel Újdelhiben.

MTI MTI


Visszatér az atomerőmű-piacra Japán
 

Visszatér az atomerőmű-piacra Japán

Japán kétéves szünet után visszatér az atomerőmű-építés nemzetközi piacára, jelentős hátránnyal a versenytársakhoz képest - jelentette a tokiói Nikkei című lap vasárnap. Az újság szerint a japán kormány tárgyalásokat kezdett a szaúd-arábiai kormányzattal atomreaktorok szállításáról.

MTI MTI

Állítólagos robbanás Iránban: Teherán tagad, Izrael vizsgálódik
 

Állítólagos robbanás Iránban: Teherán tagad, Izrael vizsgálódik

Valószínűleg robbanás rongálta meg az iráni Fordo urániumdúsításra használt nukleáris fejlesztési létesítményét - mondták izraeli hírszerzési illetékesek a Timesnak. Teherán viszont tagadta a robbanásról szóló "hamis híreket", amely az ország vezetése szerint a következő nukleáris tárgyalásokat befolyásolni próbáló "nyugati propaganda" eszköze.

MTI MTI


Már teljes gőzzel működik az első iráni atomerőmű
 

Már teljes gőzzel működik az első iráni atomerőmű

Rákapcsolódott az iráni energiahálózatra a busehri atomerőmű január ötödikén - jelentette be az iráni nukleáris program irányítója, Fereidún Abbaszi Davani szerdán. Tájékoztatása szerint az erőmű száz százalékos kapacitással üzemel.

MTI MTI