Sokkal kevesebb atomfegyver van a Földön, mint egy éve ilyenkor
Egy év alatt 600-zal csökkent az atomfegyverek száma. A modernizáció miatt mégsem lehet hátradőlni.
Egy év alatt 600-zal csökkent az atomfegyverek száma. A modernizáció miatt mégsem lehet hátradőlni.
Már nem jelentenek nukleáris veszélyt – írta nemrég Észak-Koreáról az amerikai elnök. Trump külügyminisztere a múlt héten vallotta be, hogy Phenjan hasadó anyagokkal dolgozik, a hírszerzők ehhez most azt teszik hozzá: az Egyesült Államokat elérni képes rakétát is gyártanak.
Furcsa fejtörő az amerikai diplomácia számára, hogy ki fogja kifizetni az elnöki lakosztályt a The Fullerton luxushotelben, melyet Észak-Korea ifjú diktátora kiszemelt magának Szingapúrban.
Az amerikai elnök a dél-koreai elnököt fogadta, akkor közölte, hogy később tarthatják meg a várva várt csúcsot.
Észak- és Dél-Korea vezetői április 27-én tartják meg több mint egy évtizede első csúcstalálkozójukat. Utána kerülhet sor Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök tárgyalásaira.
Műholdas felvételekből arra lehet következtetni, hogy Észak-Korea újraindította a plutónium gyártását a jongbjoni atomerőműben – vélik egy washingtoni kutatóintézet, a Koreai-félszigetre szakosodott Egyesült Államok–Korea Intézet szakértői.