Hende: 1,8 milliárd forint kár érte a HM-et néhány év alatt
A honvédelmi tárca vezetője szerint az átvilágítás fényt derített arra, hogy a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától.
A honvédelmi tárca vezetője szerint az átvilágítás fényt derített arra, hogy a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától.
MTI
Bűncselekménygyanús szerződéseket kötött, beszerzéseket hajtott végre és pazarolta a közpénzt az elmúlt években a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) - állapította meg az önkormányzati cégek 2002 és 2010 közötti gazdálkodását vizsgáló gazdasági és pénzügyi átvételi bizottság.
MTI
Súlyos visszaéléseket és ész nélküli pazarlást tárt fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél lefolytatott jogi átvilágítás - számol be a hétfői Magyar Nemzet a birtokába került vizsgálati anyagra hivatkozva.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A koronaőr, illetve palotaőr szolgálati beosztást ellátó hivatásos és szerződéses állományú katonákkal bővül a "C" típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésre kötelezettek köre - derül ki a honvédelmi miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendeletéből.
MTI
Egyelőre nem áll rendelkezésére az FTC-nek az az összeg, amiből fedezni tudná a klub átvilágítását - a Népszabadság információi alapján erre a célra mindössze alig több, mint másfél millió forint gyűlt össze eddig.
MTI
Tizenhárom millió forintért béreltek Volvo luxusterepjárót a Pécsi Közlekedési Zrt. csütörtökön leváltott vezetőjének. A szerződést maga a vezérigazgató írta alá - számolt be a Pécsi Újság hírportál pénteken.
MTI
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egész évben vizsgálódni fog - írja a Magyar Nemzet
MTI
A Merkel-kormány részéről már tavaly ősszel érezhető volt a szándék a törvény hatályának meghosszabbítására.
MTI
A német hírszerzés (BND) elhatározta saját múltjának a feldolgozását, s ebből a célból betekintést enged archívumába egy történészekből álló bizottságnak - jelentette pénteken a Deutschlandfunk rádióállomás.
MTI
Nyolc önkormányzati tulajdonú cég vezetőjét váltotta le pénteki ülésén a szegedi közgyűlés. A zárt ülésen tartott szavazásról az MSZP és a Szabad Város Egyesület képviselői kivonultak.
MTI
Két-három év múlva nullás eredményt érhet el a Malév, ha az átvilágítás után tett javaslatokat végrehajtják, s ezzel az állam 50-60 milliárd forint bevételhez juthat – közölte az M1 Ma Reggel című műsorában Márton Attila miniszteri biztos.
hvg.hu
Nyolc szegedi önkormányzati cégnél indul az elmúlt nyolc év tevékenységét átvilágító vizsgálat - döntött hétfői ülésén a Tisza-parti város közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Bizottsága.
MTI
Alig több mint 1100 oldalasra sikerült az év elején 60 millió forintért készült pécsi átvilágítás anyaga. Eszerint minden oldala 52 ezer forintba került - számol be a Népszava.
FH
FH
Hírszerző
Az Operaház működésének átvilágítása során már eddig is számos szabálytalanságot, visszásságot talált a szeptember óta dolgozó bizottság.
MTI
Több erdélyi magyar politikus is fennakadt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hálóján az utóbbi időszakban - írta csütörtökön honlapján a Krónika című kolozsvári napilap.
MTI
Tizenkét vajdasági magyar civil szervezet és négy párt levélben fordult Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz azzal a kéréssel, hogy a Szülőföld Alap pályázati rendszerének átvilágítását terjesszék ki a Vajdaságra is.
MTI
A német kormánypártok nyolc évvel meg akarják hosszabbítani annak a törvénynek a hatályát, amelynek értelmében közalkalmazottaknak alá kell vetniük magukat az egykori keletnémet állambiztonsági szervekkel (Stasi) való együttműködést feltáró átvilágításnak.
MTI
Átvilágítás zajlik a Balassi Intézetnél, a külföldi kulturális intézetek felügyeleti szervénél; vizsgálják az intézet, a New York-i Magyar Kulturális Központ, valamint a New York-i magyar évad gazdálkodását is - mondta Hatos Pál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön.
MTI
Hivatali visszaélés és becsületsértés miatt Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen. A feljelentés azzal függ össze, hogy a Jobbik négy országgyűlési képviselője a C típusú átvilágítás során keletkezett szakvélemények alapján nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
MTI
Tovább gyűrűzik a legújabb biztonsági átvilágító berendezések körüli botrány az egész világon. Megdöbbentő történetek, politikai bizonytalanság, ellentmondó nyilatkozatok kísérik a szkenneres teljes test átvilágítás bevezetését, a meztelen igazság pedig az, hogy senki sem tudja, hova is vezet ez a nagy felhajtás.
unknown