Tóta W.: Államlapítás
Egyetlen európai vezető sem ünnepelt velünk augusztus 20-án. A latorállamok maffiafőnökein kívül csak bukott figurák húzták meg itt magukat. Vélemény.
Egyetlen európai vezető sem ünnepelt velünk augusztus 20-án. A latorállamok maffiafőnökein kívül csak bukott figurák húzták meg itt magukat. Vélemény.
Egy közepes fővárosi kerület napi hulladéktermelése jött össze pár óra alatt, és felejtődött ott a rakpartokon, hidakon, közterületeken.
MTI
A fideszes képviselő megpróbálta beadni közönségének, hogy a nyugati országok nem köszöntötték Magyarországot augusztus 20. alkalmából, de ez egyszerűen nem igaz.
hvg.hu
A magyar rendőrök és TEK-esek mentették ki Bán Tamást, akit a török elnök emberei bántalmazhattak, miután a férfi bemutatott az út túloldaláról Erdogannak Budapesten. "Magyarul szidalmaztak, de akcentusuk volt” – emlékezett vissza Bán, aki a hvg.hu-nak azt is mondta, várhatóan feljelentést tesz, hiszen “letepertek a földre, rám térdeltek, és kicsavarták a kezemet”.
A “nyugatosodás”, az európai keresztény államalapítás ünnepén többségében nem “nyugatos”, hanem keleti, sőt putyinista, zömmel nem keresztény, hanem muszlim és bizánci ortodox autokraták adták egymásnak a kilincset, meg egy sor olyan, bukott politikus, aki éppen a vádlottak padjára készül. Közös bennük, hogy Orbán Viktoron kívül Európában nem nagyon kíváncsiak rájuk senki. Ha igaz, a nagyobb baj az, hogy a magyar miniszterelnök szerint már csak ők “Magyarország barátai”.
hvg.hu
Az LMP társelnöke úgy látja, Törökország fontos ország, a vele való kapcsolat fenntartása erősíti Magyarország helyzetét a NATO-ban.
hvg.hu
A hvg.hu-hoz eljutott a török elnök augusztus 20-i látogatásának protokoll-forgatókönyve. A bulvárra szomjazóknak kiderülhet, hogy hol sétálgatott és fotózkodott Orbán és Erdoğan, akit pedig a nemzetközi politika köt le, az elolvashatja, kikkel és mennyi időt tárgyalt a török elnök – legalábbis az előzetes tervekben mi szerepelt.
Rovó Attila
A férfit állítólag a TEK-nek kellett kimenekítenie a dühös törökök gyűrűjéből.
hvg.hu
Fotoriporterünk, Kriza Márton képeivel mutatjuk be a 2023-as augusztus 20-i tűzijátékot, amelyet legfeljebb halk ellenzéki morgás zavart meg, viharveszély nem.
hvg.hu
Az amerikai külügyminiszter figyelmeztető szándéka a protokolláris finomságok keretein belül is jól érzékelhetők.
hvg.hu
Csak a hőség lehet kellemetlen, de az estére csillapodni fog.
hvg.hu
A budapesti ukrán nagykövet is természetesen friss kenyérrel pózolt.
hvg.hu
Böjte Csaba a Magyar Becsületrendet kapta meg.
MTI
Novák Katalin egyenesen erre buzdít minden magyart.
hvg.hu
Ahogy megszoktuk, augusztus 20-án délelőtt a Duna felett légiparádét rendeztek, ahol felvonultak a Honvédség és a polgári repülés magyar gépei egyaránt. Kriza Márton a rakpartról, Veres Viktor pedig a Mátyás templomból nézte végig a parádét.
hvg.hu
A Szent István nap és augusztus 20-a már több, mint 900 éve összekapcsolódott, és a tűzijáték mint attrakció is több mint fél évezrede megjelent Magyarországon, de a három együtt alig száz éve létezik. Viszont ez idő alatt minden kurzus kihasználta, politikája szolgálatába állította.
hvg.hu
Pénteki rádióinterjújából szólt az idézet a magyarok szigetéről.
hvg.hu
Augusztus 20-án gomolyfelhős-napos időre van kilátás, délután elsősorban az ország északi, északkeleti, keleti felén kell arra számítani, hogy a gomolyfelhőkből futó záporok, zivatarok alakulnak ki – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati videójából.
MTI