Több mint 3 milliárd forintot költenek az augusztus 20-i tűzijáték szervezésére
Ezért az összegért nemcsak a látványosságot, hanem az előkészítést és a tájékoztatási feladatokat is meg kell valósítani.
hvg.hu
A Szent István-napi tűzijáték megszervezésére az idén a Lounge Event Kft.-vel kötött szerződést az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. – tudta meg az Mfor.hu.
Az aláírt szerződés szerint komplex rendezvényszervezési és kommunikációs ügynökségi feladatok ellátásáról van szó, tehát nemcsak a látványosságról, hanem az előkészítésről és a tájékoztatási feladatokról is.
Az állami ünnep ennél többe fog kerülni, a tűzijáték ugyanis csak a rendezvénysorozat egy eleme.
A keretösszeg nettó 2 milliárd 415 millió forint plusz áfa (azaz bruttó 3 milliárd 66 millió forint), amely magában foglalja a 30 százalékos, nettó 724,5 millió forintos opciós részt is.
A nyertes cégnek a megrendelő által biztosított szakmai koncepció alapján kell elkészítenie a tűzijáték zenei alapját és látványtervét, amelyben új és látványos elemeket kell szerepeltetni, alkalmazkodva a kor technikai és művészeti követelményeihez.
A kivitelezés során legalább 20-25 perces tűzijátékot kell megvalósítani, a lehető legtöbb kilövési pont felhasználásával, a tűzijátékiparban elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával.
Balásy Gyula egyébként igen sokat keresett három cégén keresztül, tavaly osztalékként több mint 21 milliárd forintot vett ki.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.