Jelentősen drágábban, mint tavaly, idén már 1750 forintos szeletáron lehet hétfő óta megkóstolni a most már hosszú évek óta megrendezett verseny, az Ország Tortája két győztesét, egy cukros és egy cukormentes süteménykülönlegességet. Ennek az összegnek már a fele sem tréfa, hiszen a feléből is kijön már egy tűrhető szelet torta, így már tényleg alaposan meg kell fontolnia annak, aki épp az évről évre az államalapítás ünnepére létrehozott kreációt akarja választani a cukrászdákban – a hvg.hu szerkesztősége magára vállalta azt a szó szerint édes terhet, hogy segítsen a döntésben. (Az általunk kóstolt tortákat a Szamos Cukrászda sütötte.)

És hogy rögtön a konklúzióhoz ugorjunk: noha senki nem tartotta katasztrofálisnak a tortákat, olyan se volt, aki azt mondta volna, szeretne újra enni a kétféle torta valamelyikéből. Ami azért elég kiábrándító eredmény egy ilyen országos versenyen. De nézzük a részleteket.

Mákvirág

Az Ország Tortája verseny győztesét a váci Édes Vonal Cukrászda készítette: Kovács Alfréd azzal reklámozza a saját alkotását, hogy „a torta a mákos tészta emlékét, a kertben leszakított fekete ribizlit és a friss süteménnyel kínáló nagymamáját idézi meg. Mesebeli torta, melyben a gyermekkor meghatározó ízei fogócskáznak”. Nagy szavak ezek, de hát nagy versenyhez ilyenek dukálnak, igaz, jobb lett volna, ha inkább az ígéretek szerények, de a torta meggyőző. Nem lehet mondani, hogy így lett volna, pedig papíron jól hangzik, hogy a tortában mandulalisztes mákos piskóta és feketeszezámmag-grillázs adja az alapot, bár egyik tesztelőnk, valljuk be, jogosan tette fel a kérdést, ugyan van-e a jelenlévők között olyan, akinek a nagymamája anno a kertben valóban feketeszezám-grillázzsal üldözte az unokákat a homokozóban, hogy ugyan vegyen már még egy szeletet, mielőtt megszárad a mandulalisztes piskóta.

HVG

A torta leginkább meghatározó ízét nem is a mák, a mákolaj, de még csak nem is a fekete ribizli adja, hanem a fehércsoki-krém. És ez nem dicséret: a torta szélén brutálisan vastag a krémes réteg, az utolsó néhány falat csak ebből a fehér krémből áll, ami addig nem is tűnt gejlnek, de ilyen mennyiségben már igen. „A habosított margarinra emlékeztető fehércsoki-krém tolakodó, a cukrászati nagyvállalatok egyentermékeit idézi” – mondja egyik szigorú kollégánk, mi meg szomorúan bólogatunk. Más egyszerűen émelyítőnek nevezi a krémet, de a legpozitívabb megjegyzés is az, hogy „elég egyszerű”.

Talán ez is az oka, hogy országos verseny ide, jól hangzó, cukrászipari kísérletezésre utaló reklámszövegek oda, a Mákvirág igazából inkább tűnik bármilyen cukrászdában megszokott, tizenkettő egy tucat tortának, mintsem valami ötletes, nagy különlegességnek – ami egyébként a nagyközönség számára nem biztos, hogy baj, végül is klasszikus csokitortát még mindig nagyságrendekkel többen vesznek, mint kéksajtos, zöld teás sütiket. Igaz, a Mákvirág ára sokkal inkább az utóbbiakat idézi, ha az ötletessége nem is.

HVG

A mákrajongók ugyanakkor valószínűleg nem fognak csalódni, mert a mákos tésztáról szóló ígéretet beváltja: tényleg ez vagy az édes sodóval tálalt mákos guba jut eszünkbe az ízéről. Hogy a szokatlanabb összetevők mennyire használnak a nagy egésznek, arról már megoszlott a kollégák véleménye: a feketeszezám-grillázs kicsit ijesztően bukkan fel, amikor először ragad bele az ember fogába, és hirtelen nem tudja, rágógumi vagy olvadt kátrány került-e a szájába, de az első rémület elmúltával azért már könnyebb értékelni a roppanós tésztát. A már idézett, indokolatlanul szigorú kolléga lelki szemei előtt a kohósalak rémlik fel, de tőle ezen már meg se lepődünk. Bár amikor más is úgy kiált fel, hogy

Mi ropog a fogam alatt? Homok? Tömény cukor?

– akkor gyanús, hogy mégsem csak a túlzott szigorúságról van szó.

A másik fő összetevő, a fekete ribizli viszont szinte mindenkinek bejön, egyikünk odáig megy, hogy „igazi telitalálatnak” nevezi az íz és a mák keverését, sőt a gyerekkori kert gyümölcsbokrait is felidézi, márpedig a gasztronómiában általában az a legnagyobb dicséret, ha az ember elhomályosult tekintettel a gyerekkoráról kezd beszélni. A kellemesen savanykás íz miatt még olyan kolléga is akad, aki azt mondja, noha eddig nem szerette, így már-már kezdi megkedvelni a mákot is.

De akárhogy is: ha a részletek között akad is dicséretre méltó, nem volt senki, aki repetát kért volna belőle. És hát a kollégák számára ingyenes volt a kóstolás, de még így sem fogyott el az egész. Kell ennél többet mondani?

Zöld Málna

Idén Magyarország Cukormentes Tortája a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéházból érkezett, és az alkotók, Novák Ádám és Csonka László nagyon tudták, hogyan tegyék – legalábbis papíron – ínycsiklandozóvá: „A zöld pisztácia-mousse kellemesen édes ízét az élénkpiros málnazselé savassága egészíti ki, és a rózsavíz teszi még különlegesebbé. A pisztácia roppan a fehér csokoládéval, és megjelenik a piskótában is liszt formájában. A tortát fényes, rózsavizes málnazselé és szárított rózsaszirmok koronázzák.”

HVG

Hogy enyhítsünk valamit a cukros torta szerencsétlenségére előbújt, részvétlen szigorúságunkon, ezúttal kezdjük a pozitívummal: a legtöbb tesztelő külön kiemelte, hogy

a Zöld Málnán egyáltalán nem érződik semmi a cukormentes tortákra sokszor jellemző rossz tulajdonságokból.

Még abban is egyetértünk, hogy – szemben a Mákvirággal – ezúttal tényleg különleges az összhatás, különösen az ehető rózsaszirmok a tetején; abban azonban már eltérnek a vélemények, hogy ennek a különlegességnek mennyire örülünk. „Egyes összetevői kifejezetten jók, aztán az összhatás mégsem az igazi” – foglalja össze egyikünk mindegyikünk gondolatait.

Megosztó tortáról van szó. Az, hogy a rózsavíz alapvetően határozza meg az ízélményt, nyilván kapásból sarkalatos kérdés, hiszen cseppet sem megszokott ízről van szó: van, aki elsőre fogkrémet, más parfümöt vél felfedezni, aztán mégis megjegyzi, hogy valójában egyáltalán nem is rossz, „kellemesen érdekes”, „egzotikus”, más viszont azt mondja, a pisztácia és a málna mellett még a rózsát is belezsúfolni az egészbe olyan,

mintha egybegyúrtak volna párat Harry Potter mindenízű drazséi közül.

„Mintha megettem volna egy négyzetméternyi Karácsony Gergely-féle méhlegelőt”, hangzik az egyik, az ízre kevéssé nyitott kolléga észrevétele. Persze ő még mindig nyitottabb, mint az a kolléga, aki utálkozva jegyzi meg: „Mi ez, csalán, spenót és sóska?” Neki azonban ne higgyenek, valószínűleg megzavarta a zöld szín, a nagy meleg vagy a traumatikus emlékek a sulis menzáról.

HVG

A pisztácia szintén megosztó, mert bár az dicséretes, hogy nem a nagyipari módszerekkel gejllé tett, már inkább cukorra, mintsem pisztáciára emlékeztető íz dominál, de azért meg lehetett volna találni valahol az arany középutat, mert így viszont szinte el is vész a pisztácia íze a nagy egészben. Eleinte azt lehet hinni, hogy csak elnyomja az ízorgia, de külön is belekóstolva a torta zöld rétegébe, kiderül, hogy tényleg szinte íztelen krémről van szó. „Annyira diszkréten hozza a pisztáciaízt, hogy tulajdonképpen lehetne bármi olajzöldben” – fogalmaz egyikünk. Viszont a fehér csokis réteget még ennyire se veszi észre senki, csak amikor felolvassuk a reklámszöveget, akkor kiáltanak fel páran: „Ja, hogy az volt az?!” Pisztáciából legalább akad a tésztában is, ezúttal már ropogósan, annak már érezni az ízét is.

A torta állaga is megosztó: ugyanazt fogalmazzák meg a kollégák pozitívan és negatívan is. A negatív a „kocsonyaszerű” (már ha az ember nem szereti a kocsonyát, vagy legalábbis nem egy cukrászdában keresné), a pozitív a „könnyed”. Ugyanennyire nem jutunk közös megegyezésre a málnát illetően sem: van, aki dicséri, hogy nem a málnaszörpös édesség, inkább a fanyarság van jelen a gyümölcsből, más viszont épp azt emeli ki, olyan, mintha a málnából csak a magokat dolgozták volna bele a zselébe, annyira savas az összhatás.

HVG

Így a Zöld Málna még mindig inkább tetszik a kollégáknak, mint a Mákvirág, hiszen itt legalább izgalmasak az ötletek, de ezúttal se volt senki, aki azt mondta volna, épp ezt választaná egy cukrászda süteményekkel teli polcairól.

Mindkettőben látom a sokszor hiányzó markáns ötletet, de egyikben se látom a klasszikust

– summáz egyikünk. De ha ő nem mondta volna ki, a szerkesztőségi hűtőből azóta sem elfogyott ingyensütemény szavak nélkül is elmondaná a keserű ítéletet az édességekről.