Hibrid szörnyeteg: itt az első kémvideó a LaFerrari hiperautó utódjáról
A hatalmas hátsó légterelővel szerelt újdonság hivatalos leleplezésére várhatóan jövő ősszel kerül majd sor.
A hatalmas hátsó légterelővel szerelt újdonság hivatalos leleplezésére várhatóan jövő ősszel kerül majd sor.
Immár bárki megrendelheti Porschéját a vadonatúj Essmanngreen színben.
Megérkeztek hazánkba a kicsit négyajtós kupé, kicsit sportkombi és kicsit szabadidő-autó 408-as Peugeot első példányai. Nemcsak a hazai gyártású motorral szerelt vadonatúj modellel, hanem a francia gyártó közeljövőt illető terveivel is megismerkedtünk a hazai bemutatón.
A hatóság szerint a szoftver engedte, hogy a Teslák átlépjék a sebességhatárt, vagy hogy kiszámíthatatlan módon hajtsanak bele kereszteződésekbe.
Az elektromos autók számának növekedése nem a probléma, hanem a megoldás része lehet Magyarországon is – mondta Hollandia egyik e-mobilitási guruja Budapesten.
A limitált sorozatú Black Edition kívül és belül is vészjóslóan sötét hangulatú.
Benzin helyett dízel jött a kútoszlopból, és fordítva. Elmondjuk, mennyi félretankolást lehet megúszni.
Egy ideje már nem titok, hogy jön a villany-Golf, de hamarabb a vártnál.
A Lucid megkezdte a Tesla Model S rivális Air alapváltozatának forgalmazását.
Ilyet még a legharcedzettebb rendőrök sem láttak eddig vélhetően.
Senki nem lenne most a helyében.
A jelképes szélvédővel rendelkező újdonságon oldalajtók nélkül biztosít igen komoly sebességélményt.
A kínai elektromos újdonság alapmodelljének csak a hátsó kerekei hajtottak.
Legalább négy esetről tudnak, amikor a rosszul rögzített logó balesetet okozott.
A negyvenedik jubileumi találkozót a jelek szerint már nem tartják meg eredeti formájában.
A rekorderős motorral szerelt, retró hangulatú 3.0 CSL-ből Magyarországra is érkezik egy darab.
A toll úgy néz ki, mint egy Ferrari absztrakt vázlata.
Ezzel a kisautóval zavaró motorhang nélkül, a lehető legnagyobb csendben lehet nyitott tető mellett autókázni.
Felfrissített designnal és modernizált technikával támad a ráncfelvarrt Volkswagen Touareg.