Lent maradt a kisbaba, mert becsukta az anyja előtt a troli ajtaját a sofőr
A 22 éves Majoros Vivien 5 hónapos fiával akart leszállni a 75-ös trolibuszról a Hősök terén, de a sofőr nem hagyta.
A 22 éves Majoros Vivien 5 hónapos fiával akart leszállni a 75-ös trolibuszról a Hősök terén, de a sofőr nem hagyta.
A Huggies végre gondolt azokra a babákra is, akik idő előtt, akár 900 grammos vagy még kisebb súllyal jönnek a világra.
A babának egyelőre nincs neve, de híre igen: 5,95 kilóval és 59 centivel született.
A 49 éves írónő előre eltervezett császármetszéssel hozta világra a kis Lindát.
Tudományos alapon készült ez a GIF, amely a születéstől kezdve hónapról hónapra illusztrálja, hogyan fejlődik a gyerekek látása 1 éves korig.
Ha igaz a hír, akkor Amal Alamuddin, ügyvéd, emberi jogi aktivista egyszerre két gyermeket is hord a szíve alatt.
A találkozás egy koraszülöttel majdnem mindig traumatikus élmény a szülőknek, de az első sokk után már ők is nagyon szépnek látják, és gyorsan beleszeretnek a babájukba – mondja a Richter Aranyanyu Díj egyik idei kitüntetettje, Schill Beáta neonatológus, akinek így nemcsak az extrém koraszülöttekkel, hanem a családjukkal is foglalkoznia kell. Milyen esélyei vannak a koraszülötteknek? Hogyan közli az orvos szülőkkel, ha el kell engedni egy babát? Mi az a kenguruzás? Interjú.
Az ijesztően cuki, vagy cukin ijesztő mozgó Avatar-babákról az Instagramon jelent meg egy videó, amit az Artshub tett közzé, és a megjelenés óta több mint 2 és fél millióan tekintették meg.
A hagyomány szerint gondoktól mentes, szerencsés élete lesz a burokban születő babáknak. Amilyen sűrűn emlegetik ezt a hétköznapi beszédben, olyan ritkán lehet ilyen újszülöttet látni a valóságban. Spanyolországban a napokban jött világra burokban egy gyermek. A róla készült videót máris milliók látták.
A július 26-án 73. születésnapját ünneplő Mick Jaggernek és 29 éves balerina barátnőjének, Melanie Hamricknek ez lesz az első közös gyermeke.
A házaspárnak már van két kisfia, ezért is örültek különösen a kislánynak, aki nagyon különleges nevet kapott.
Tízből négy magyar szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet – derült ki egy friss hazai kutatásból. Nem véletlen, hogy egyre nő a cukorbetegek aránya.