Bádoglemez zuhant egy háztetőről egy eső elől menekülő nőre Budapesten
A lemezt a viharos szél tépte le.
A lemezt a viharos szél tépte le.
hvg.hu
A trélerről éppen egy új kocsival akartak lejönni, amikor a dobozos autó érkezett.
hvg.hu
A Petőfi hídon egy részeg sofőr autójával egy előtte közlekedő robogónak ütközött. Ahelyett, hogy megállt volna, továbbhajtott, maga előtt tolva az elejére szorult motort.
hvg.hu
Nem ismerte be bűnösségét a vértesszőlősi katonai mentés gyanúsítottja, vagyis a mentést végző helikoptert vezető parancsnok a siklóernyős baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt tartott előkészítő ülésen csütörtökön.
MTI
A zenész kisfia három éve hunyt el, amikor Zuglóban, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél átszaladt az úttesten, és halálra gázolta egy autó.
hvg.hu
Az eddigi leglátványosabb biztonsági tesztet Mexikóban végezték el.
hvg.hu
Hihetetlennek tűnő gondolat, hogy egy balesetben elveszített végtag újra kinőjön. A tudomány legújabb állása szerint ez elvileg nem lehetetlen, igaz, messze még a megvalósulása.
hvg.hu
V. János mindvégig Békéscsabán élt, ahol munkát is vállalt.
hvg.hu
Az autó már ismert volt a TikTokon is, amint a forgalomban száguldoznak vele.
hvg.hu
Az érintett szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.
hvg.hu
Az autó először beszitált, majd nagy erővel csapódott a zajvédő fal előtti szalagkorlátnak.
hvg.hu
A rendőrség ittas járművezetés miatt indított büntetőeljárást.
hvg.hu
Többen bejelentették, hogy valaki kapaszkodik a viadukt korlátjába, ám mire a rendőrök és a mentők kiértek, már késő volt.
hvg.hu
A szonárfelvételeken látszik, ahogyan a kocsi a víz alatti helyét meghatározták.
hvg.hu
Egy embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
hvg.hu
A sportkocsi alaposan megrongálódott.
hvg.hu
A helyszínelés befejezéséig – előreláthatólag este 8 óráig – Balatonlelle felső és Balatonboglár között szünetel a forgalom, várhatóan pótlóbuszok fognak közlekedni.
MTI