Amikor a felnőttkor küszöbén vállalkozni kezdett, rövidesen felismerte: kulcsfontosságú, hogy amibe belefog, az pozitív társadalmi üzenetet közvetítsen és környezeti szempontból is hasznos legyen – mondja Wettstein Albert, a Munch ételmentő applikáció egyetemista társalapítója. A vállalkozással élelmiszerboltokat, kávézókat, éttermeket, cukrászdákat igyekeznek segíteni abban, hogy minél kevesebb megmaradt ételt kelljen kidobniuk, ezzel párhuzamosan pedig szélesebb kör számára szerették volna kézzelfoghatóvá és elérhetővé tenni a fenntarthatóság szellemiségét.

A fél éven keresztül havi rendszerességgel jelentkező Jövőteremtők powered by BMW című TEDx-videósorozatban hat nagy témakörben – természet, közlekedés/szállítás, energetika, élelmiszer, anyaghasználat, jövő – járják körül felkért előadók azokat a kihívásokat, amelyekkel a fokozatosan felmelegedő Föld erőforrásait egyre nagyobb ütemben felélő, mind népesebbé váló emberiség szembesül.

Wettstein Albert az élelmiszerpazarlás csökkentését tűzte ki célul. Azt mondja, eleinte kevesen értették, mitől lesz jobb nekik, ha a partnereikké válnak, de sikerült elmagyarázni, hogy nemcsak bevételre fordíthatják az addig kidobott ételek miatti veszteséget, hanem ismertségüket is növelhetik, hiszen az alkalmazás révén sokan térnek be az adott üzletbe - gyakran olyanok is, akik amúgy nem feltétlenül tennék ezt.

A két éve indult vállalkozást négyen alapították, mostanra 20 fő dolgozik itt, 40 hazai településen vannak jelen, üzleti partnereik száma eléri a 600-at, és már mintegy 260 ezer ember töltötte le az alkalmazást. A Google programjában a Szilícium-völgyben is tanult társalapító szerint fennállásuk óta több mint 200 ezer adag ételt mentettek meg. Igaz, teszi hozzá, még így is túl sok, még fogyasztható élelmiszer kerül a kukába.

Azért is vágott bele ebbe a projektbe, mert úgy érezte, a klímaváltozáshoz hozzájáruló sok más fontos tényező mellett az ételpazarlás kérdése nem kapott elég hangsúlyt. Pedig az ételek eljuttatása az asztalra rengeteg munkát és energiát igényel, ami, ha az ételt kidobjuk a végén, kárba megy. Erről sokat tanult nagyszüleitől, akik átélték a második világháborút, nagyapái fogságba is kerültek – egyiküket az oroszok hurcolták el, a másikuk Recskre került – ahol még annak is örültek, ha "a levesként kapott lében találtak egy darab krumplihéjat".

Szerinte az innen ismerős, takarékos, fenntartható hozzáállást erősíti a járvány, a háború, az idei nagy aszály nyomán változó világban kialakuló helyzet is. Felértékelődik a tudatosabb, gazdaságilag is fenntarthatóbb életmód. Úgy véli, most talán többen lesznek motiváltak ebben az irányban.

Erre pedig rá is lehet segíteni: fontos, hogy pénzügyileg is motiválják az embereket arra, hogy társadalmilag hasznosat cselekedjenek. Így lehet demokratizálni a fenntarthatóságot, hogy az tömegek számára is magától értetődő legyen.

Ott tud nagy változás megtörténni, ahol gazdaságilag is megéri az embereknek a tudatosabb, fenntarthatóbb szolgáltatásokat választani

– mondja Wettstein Albert, aki szerint ezért nemcsak a törvényhozás, de a gazdasági szereplők is sokat tehetnek.

Az ő rendszerük például megfizethető módon kínál fenntartható választást, amelynek lényege, hogy a partnerek feltöltik az alkalmazásukba a náluk megmaradt ételeket, amiket más csatornán nem tudtak értékesíteni, a felhasználók pedig jellemzően féláron tudják lefoglalni, majd személyesen átvenni egy-egy meglepetéscsomagban. Vagyis általában nem lehet tudni, mi lesz benne, ami egyfajta játékosságot is ad az egésznek.

Gondoltak a rászorulókra is, a cég egyik tulajdonosa például a Magyar Élelmiszerbank, akikkel közösen dolgoznak egyfajta hierarchikus rendszeren. Például egy étteremben egymás után következik a rendes forgalom, a megmaradt ételekre jelentkező Munch-felhasználók, majd a rászorulók, illetve, ha a fentiek után még mindig marad valami, az biogáz-üzembe kerül. Wettstein Albert szerint ideális világban ez lenne a láncolat, amit bejár az étel.