Kigyulladt egy társasház Budán
A gipszkartonborítás mögött is találtak izzó részeket.
Előzetes információk szerint baleset történt.
A férfi élete mindössze 15 percen múlt.
A helikopteren hárman ültek, ketten túlélték a zuhanást.
A férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Az érintett útszakaszon teljes a lezárás.
Az ország keleti és a nyugati felére is jutott egy olyan vasúti baleset, amelyre izgalmas lesz megkeresni a választ, hogyan történhetett meg.
A helyszínelést befejezték, de késések még lehetnek.
A 76 éves énekes kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
A töltőállomást már 2020-ban bezáratták a hatóságok szabálytalanságok miatt, mégis működött, és szombaton két ember halálát okozta.
Egy kiképzésen történt a baleset.
A tragédia egy baleset miatt történt, több száz kilométerre a fronttól.
A fővárostól 25 kilométernyire történt a baleset, amelynek több súlyos sérültje is van.
Valamivel ütközött, valamit beszippantott augusztus 20-án, a légi parádés repülésekor a külügyi tárca által tulajdonolt, de a Wizzair által üzemeltetett kormányzati tehergép egyik hajtóműve. A kár elérheti akár a milliárdos összeget is. A külügyi tárca a hvg.hu-val közölte, madárral ütközött a Duna fölött alacsonyan áthúzó gép. Csakhogy ennél durvább sérülés nyoma is van a gépen.
Grillezés közben csípte meg a rovar, két percen belül elájult.
Két, egymáshoz nagyon hasonló gázolásos baleset is volt éjjel a magyar autópályákon.
A férfit mellkasi zúzódásai miatt és karsérülés gyanújával megröntgenezték. A kislánynak semmi baja nem esett.
Eddig öt balesetről adott hírt az Útinform. A helyszíneken sávokat zártak le, ezért torlódás alakult ki.