#bank


Az állam előbb elvette a bankok töltényeit, utána állt ki párbajozni velük

Jól kitalálta az Orbán-kormány, hogyan küldi vesztőhelyre a bankokat a devizahiteles perekben. Van, hogy formai okra hivatkozva már a bankok keresetét is visszadobja a bíróság, aki mégis jogi útra megy, perenként sok millió forintja bánhatja. Első fokon elbukott a Kéthely és Vidéke és a Milton Hitelezési Zrt. is, az első nagyobb bankpernél, a K&H Bankénál az ítélethirdetését szeptemberre halasztották. A bíróság hihetetlen gyorsan hozza a döntéseket, egy-két óra alatt meg is születik az ítélet úgy, hogy a szerződések érdemi részét vizsgálni sem engedi igazából a törvény. A bankoknak szinte esélyt sem hagyott a kormány arra, hogy valamilyen szinten egyenlő félként tudjanak beszállni ebbe a küzdelembe. Olyan ez, mint a futóhomok: a bankok kapálóznak, így csak egyre mélyebbre süllyednek.


És akkor Putyin megesz minket reggelire

Elszálló államadósság, oda-vissza beütő orosz szankciók, elbukó banki devizahiteles per, bizonytalan autóhitel-forintosítás, újabb MNB-ingatlan a láthatáron, zsugorodó legális cigipiac. Emellett pedig London a legbefolyásosabb város a világon. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Elbukták az első devizahiteles csatát a bankok

Pénteken tárgyalta a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. Az állam képviselője a kereset elutasítását kérte, a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet képviselője szerint ugyanakkor brutálisan korlátozzák a bizonyítékok benyújtásának lehetőségét. A bíróság péntek délután már ítéletet is hozott az ügyben: a takarékszövetkezet elbukta a pert.


Óriási titkolózás Töröcskei bankja körül

Úgy működik már lassan kilenc hónapja a Töröcskei István érdekeltségébe tartozó Széchenyi Bank, hogy a jogszabályokban előírt tőkekövetelménynek nem felel meg, azonban a felügyeleti jogokat gyakorló jegybank türelmes. Még úgy is, hogy Töröcskeinek és feleségének egy másik cégen keresztül közel 10 milliárd forintot kellett volna betennie a működésének hat éve alatt folyamatosan veszteséget termelő hitelintézetbe júniusban és júliusban, ám a pénz nem érkezett meg a számlára. A bank a tőkeemeléssel kapcsolatos összes közleményét letörölte a honlapjáról. A most kisebbségi tulajdonos államnak elővásárlási joga nyílt, azonban a minisztérium arra sem hajlandó válaszolni, hogy élnek-e vele. Azért mindenesetre Töröcskeihez köthető emberek távoznak a bankból, ahol az elmúlt hetekben nagyon lelassult az élet.


Itt van a történelem leghatalmasabb bankbírsága

A Bank of America majdnem 17 milliárd dolláros egyezséget kötött az amerikai hatóságokkal, vagyis ekkora bírságot fizet az államnak. A bank jelzálogpiaci szabálytalanságok miatt fizet ekkora összeget, mely a legnagyobb a bankbírságok történetében.


Simor: nem csak a padlóról pattantunk vissza?

Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) – derül ki Simor András alelnök, a bank újonnan kinevezett pénzügyi vezérigazgatójának interjújából, amit az alapblog.hu-nak adott. Simor szerint Magyarországgal kapcsolatban kérdés, hogy a kiemelkedő GDP-adat mögött milyen tartalom található.


Még mindig bankfiókba jár a magyar

Az átlagos magyar banki ügyfél még mindig ragaszkodik a bankfióki ügyintézéshez, ezzel ugyanakkor nem vagyunk a régióban egyedül. Az internetbankot használók aránya viszont évről-évre dinamikusan emelkedik.


A külföldi bankokat csak a remény és hit tartja Magyarországon

A forint és általában a magyar piac iránt érdeklődő szereplők hosszabb távra szólóan egyre kevésbé tartják biztonságosnak a magyar forintban jegyzett papírjaikat, általában magyarországi vagyonukat – mondta Phoenix Kalen, a Société Générale feltörekvő piacokkal foglalkozó stratégája. Az utóbbi napok történései azt bizonyítják, hogy Magyarország jóval sebezhetőbb, mint a régió más országai. A külföldi bankok bár ragaszkodnak magyarországi érdekeltségeikhez, ugyanakkor e pénzintézetek döntéshozói valójában tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat és egyre inkább csak abban bíznak, hogy "meghallgatásra találnak az imáik", reménykednek, hogy a végén minden jóra fordul.


És akkor kilőjük a világűrbe a forintot

Elszálló forint, elvesztett áfaper, kivonuló Lukoil, nyilvánosságra kerülő trafikos dokumentumok, kemény orosz szankciók az EU ellen. A NAV pedig folyamatosan razziázik. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Nagyon fáj a K&H-nak a devizahiteles csomag

A vártnál nagyobb mértékben sújtja a K&H Bankot a magyarországi devizahiteles törvény, a pénzintézet anyabankja, a belga KBC 71 milliárd forintot tett félre emiatt. A K&H mindemellett közölte, hogy nem lesz szükség tőkeemelésre a banknál, a KBC pedig hosszú távon is elkötelezett Magyarország iránt.


Jönnek a banki leépítések?

A dolgozóknak küldött belső levélben utal az Erste Bank elnök-vezérigazgatója arra, hogy az elmúlt időszak devizahiteles történései nem biztos, hogy a cégnél érintetlenül hagyhatják a dolgozói létszámot, vagy a fiókhálózatot.


2007 óta nem látott ilyet Európa

Talán az jelzi igazán, hogy vége az eurózóna válságának, hogy 2007 óta nem látott mértékben lehet könnyen hitelhez jutni a közös uniós fizetőeszközt használó országokban. A nagy kérdés most az, meglesz-e a rendelkezésre álló hitelekhez a kereslet is.


Portugália négymilliárddal segít a Szentléleknek

A portugál állam 4,4 milliárd eurós tőkeinjekcióval megmenti az ország második legnagyobb bankját, a több mint egy hónapja pénzügyi viharba került Banco Espirito Santót (BES) – jelentette be vasárnap Carlos Costa, a Portugál Bank elnöke.


Ilyen bankautomatát még biztos nem látott

Egy kanadai pénzintézet, a TD Bank egyedülálló lépéssel igyekezett megköszönni ügyfeleinek, hogy a bank szolgáltatásait veszik igénybe. Július 25-én több mint 30 ezer ügyfelüknek mondtak köszönetet, mégpedig úgy, hogy a bank munkavállalói 20 dolláros bankókat adtak a fiókokban tartózkodó embereknek, illetve négy speciális bankautomatát is üzembe helyeztek, ahol még ennél is tovább mentek.



Bankot vesz Romániában az OTP?

Román sajtóértesülések szerint az OTP már ma bejelentheti, hogy megveszi a romániai Millenium BCP pénzintézetet. Pár hete már elterjedt a médiában a bankvásárlás híre.


Varga: eszük ágában sincs kivonulni a bankoknak

A devizahiteles mentőcsomag miatt nem kerül veszélybe a magyar bankrendszer, és a pénzintézeteknek eszük ágában sincs kivonulni az országból – mondta a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.