Csökkent a Dexia vesztesége
Nem túl jelentősen, de csökkent a Dexia francia-belga bankház első félévi vesztesége az egy évvel korábbihoz képest.
Nem túl jelentősen, de csökkent a Dexia francia-belga bankház első félévi vesztesége az egy évvel korábbihoz képest.
MTI
A holland ING-csoport adózott eredménye 39 százalékkal csökkent a második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
MTI
Az UniCredit 361 millió euró nettó nyereséggel zárta a második negyedévet az egy évvel korábbi 169 millióval szemben – közölte kedden Olaszország legnagyobb bankja.
MTI
Az első félévben 10 százalékkal, 14,1 milliárd dollárra nőtt a HSBC adózás előtti nyeresége, azonban az elemzők ennél 0,5 milliárd dollárral többre számítottak.
MTI
Nem tetszik Rogán Antalnak az a devizahitelesek terheit csökkentő javaslat, amit Bajnai Gordon jelentett be nemrég. A fideszes politikus szerint akár van egyezség a bankokkal, akár nem, ősszel érdemi lépésre készülnek.
MTI
Továbbra is alacsony a bankváltások száma, egyelőre a tranzakciós illeték sem növelte a banki mobilitást, a Banki Mobilitási Index értéke a tavalyi felmérés óta mindössze két ponttal, 32,2 pontra nőtt - derül ki a Budapest Bank (BB) megbízásából készült kutatásból.
MTI
Az Európai Unióban dolgozó bankárok fizetéséről készített statisztikát az európai bankfelügyelet, az EBA – írja a Világgazdaság.
hvg.hu
A jövőben magánbankokat is lehet alapítani Kínában a kormány ígéretei szerint, amely a teljes bankrendszer reformját hozhatja az országban, de a részletek és a határidők egyelőre nem ismertek.
MTI
Az olasz UniCredit bankcsoport az organikus növekedés mellett keresi a felvásárlási célpontokat is Kelet-Európában, azonban nincs felvásárlási kényszer alatt a bank - közölte a Világgazdaság.
hvg.hu
Az EY tanácsadó cég évente kétszer megjelenő felmérése, az Európai Banki Barométer szerint az elkövetkezendő hat hónapban a bankok már számíthatnak a végbement restrukturálás pozitív hatásaira.
hvg.hu
Lemond a kormány az önkormányzatok adósságátvállalásához kapcsolodó 7 százalékos banki sarcról, ugyanakkor az elmaradt tranzakciós bevételek miatt egyszeri befizetést ír elő számukra – olvasható Varga Mihály módosító javaslatában.
hvg.hu
Fél évnél rövidebb lekötés esetén lényegében értelmetlen lesz a jövőben bankbetétben gondolkodniuk a megtakarítóknak – írja a Napi Gazdaság azzal az esettel számolva, hogy bekövetkezik az újabb kamatvágás.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Amíg Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a politikában van, a baloldal nem kerülhet ki a bankok és a multik szorításából - mondta Rogán Antal fideszes frakcióvezető a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozata keretében tartott előadásában csütörtökön Budapesten.
MTI
Az elmúlt három év alatt nyolc százalékkal csökkent a bankfiókok száma, ami a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szerint fogyasztóvédelmi aggályokat is felvet. A pénzintézeti hálózatok változása mostanra sem állt le, de már bővítések és egyéb kedvező fejlemények is akadnak.
hvg.hu
Elaludt a munkahelyén, ráfeküdt a billentyűzetére, és 222.222.222,222 eurót (nagyjából 60 milliárd forintot) utalt át véletlenül egy német banki dolgozó az egyik ügyfélnek. Az esetből munkaügyi per lett – számolt be a Yahoo.
hvg.hu
A magyarországi bankok (is) felfedezték a közösségi médiát, úgy fest, a csak a Facebookon elérhető potenciális ügyfélkör megüti a hazai pénzintézetek ingerküszöbét. Az OTP-nek például 82 ezres a facebookos rajongótábora, de a Twitteren és a YouTube-on is igen aktív.
hvg.hu
A hazai bankszámlakínálat nem támogatja kellő mértékben a készpénzkímélő megoldások terjedését Magyarországon.
hvg.hu
A K&H bankcsoport 2013 első negyedévében 3,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az egy évvel korábbi 0,4 milliárd forint után – jelentette be szerdán Hendrik Scheerlinck vezérigazgató. Szerinte is konszolidációs folyamat várható a bankpiacon, de négy-ötnél várakozásai szerint több nagybank maradhat. Hozzátette, a K&H ezek egyike lesz.
MTI
Bár a magyar banki piac még nem indult el a direkt üzleti modell irányába, a külföldi tapasztalatokból kiindulva már csak idő kérdése, hogy Magyarországon is megjelenjenek a kizárólag internetes és telefonos csatornát használó „direkt bankok”. A GfK Retail Banking Monitor kutatása a direkt bankok iránti bizalom mértékét és a lehetséges piaci potenciált összegezte eddigi vizsgálatai alapján. Az ügyfelek válaszai arra engednek következtetni, hogy komoly lehetőségeket rejt a hazai banki piac az esetleges új szereplők számára.
hvg.hu
Pályázaton keres új számlavezető bankot Nagykanizsa önkormányzata, amely csütörtöki ülésén egyebek mellett utcanévváltozásról és a városközpontban ingyenes internetszolgáltatás biztosításáról is döntött.
MTI