Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után – tette közzé a bank csütörtökön tőzsdezárás után a BÉT honlapján.

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben publikált negyedéves nettó eredmény tartalmazza a banki különadó 706 millió forintos (egy negyedévre jutó), valamint a tranzakciós illeték elmaradását pótló egyszeri befizetés 294 millió forintos időarányos (első félévre jutó) összegét is.
A különadókon túl rendkívüli tételként az árfolyamgát csaknem 130 millió forintos vesztesége, valamint a tranzakciós illeték nem áthárított része terhelte a második negyedéves eredményt.
Féléves szinten az adózás utáni veszteség 4,6 milliárd forint volt, míg tavaly, az első félévben 68 millió forint nyereséget ért el a bank. A rendkívüli tételektől (banki különadó, tranzakciós illeték elmaradását pótló befizetés, nem áthárított tranzakciós illeték, árfolyamgát vesztesége) megtisztított adózott veszteség 2,6 milliárd forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.