#bankszövetség

Megállapodtak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről
 

Megállapodtak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről

Öt pontos megállapodás született a kormány és a Bankszövetség között, többek között a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről, illetve a fedezetek banki lefoglalását érintő kvótarendszerről; három pontban nem jött létre megállapodás - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek hétfőn.

MTI MTI







Erdei Tamás: azokon kell segíteni, akiken a bankok már nem segíthetnek
 

Erdei Tamás: azokon kell segíteni, akiken a bankok már nem segíthetnek

A bedőlt lakáshitelekhez tartozó ingatlanok bérlakássá alakítása nem bátoríthatja fel azokat, akik visszafizethetnék hiteleiket, de nem teszik - figyelmeztet Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke. Támogatja a bankadót, de csak mint átmeneti megoldást, ugyanakkor sürgeti a tömegközlekedés, az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika mielőbbi átalakítását, mert jelenlegi formájukban a költségvetés képtelen lesz megoldani finanszírozásukat.


Bankszövetség: nem lehet az ügyfelekre hárítani a bankadót
 

Bankszövetség: nem lehet az ügyfelekre hárítani a bankadót

A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztóan magas a Magyar Bankszövetség elnöke szerint. Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával egyetértve úgy véli: ebben az évben már képtelenség az ügyfelekre áthárítani a terheket, hiszen ők amúgy is nagyon nehéz pénzügyi körülmények között élnek.

MTI MTI


Erdei Tamás az első száz óra legégetőbb feladatairól
 

Erdei Tamás az első száz óra legégetőbb feladatairól

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség szerdán megválasztott régi-új elnöke szeretné, ha az érintett felek szakértői minél előbb tárgyalóasztalhoz ülnének a jegybank javaslatainak megvitatására, ezt tartja „az első száz óra” legsürgetőbb feladatának. A magyar gazdaság még nem érte el mélypontját, a kkv-szektorban komoly pénzügyi, likviditási gondok várhatók, és arra számít, hogy a bankszektor idei nettó eredménye lényegesen rosszabb lesz a tavalyinál, néhány bank veszteséges is lehet.

hvg.hu hvg.hu







Bankadó módosítása: a bankszövetséggel nem egyeztettek
 

Bankadó módosítása: a bankszövetséggel nem egyeztettek

Meglepetésként érte a bankokat a banki különadó mértékének és alapjának megváltoztatása, amit kedden fogadott el a parlament, és nagyon károsnak tartják, ahogy a banki különadó időtartamának meghosszabbítását is - nyilatkozta a Magyar Bankszövetség elnöke szerdán.

MTI MTI

Bankszövetség: nem realizáltak extraprofitot tavaly a bankok
 

Bankszövetség: nem realizáltak extraprofitot tavaly a bankok

A magyarországi bankok tavaly nem realizáltak extraprofitot, a reálprofitráta 5 százalék alatt volt, ami egyáltalán nem magas – mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója arra reagálva, hogy az MSZP extraprofitjuk egy részének visszatérítésére szólította fel a bankokat.

MTI MTI