#bankszövetség

 

"A kormány intézkedései elégtelenek voltak" - az LMP mást javasol

Az LMP örül annak, hogy a kabinet a súlyos devizaadósság-helyzet rendezésének érdekében tárgyalásba kezdett a Bankszövetséggel, még ha ezt a jövő évi kilátások romlása kényszerítette is ki - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Ertsey Katalin. A képviselő hangsúlyozta, hogy a folyamatba ugyanakkor be kell vonni az adósok képviselőit is.

MTI MTI


Végtörlesztés: a Bankszövetség biztos az Ab-hoz fordul
 

Végtörlesztés: a Bankszövetség biztos az Ab-hoz fordul

A Bankszövetség hétfői elnökségi ülésén tekinti át, hogy milyen beadványt nyújtsanak be az Alkotmánybírósághoz a végtörlesztés miatt - válaszolta egy kérdésre Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke az MGYOSZ pénteki budapesti csúcstalálkozóján.

MTI MTI


A bankszövetség szerint
 

A bankszövetség szerint "senki nem vállalhatja egyedül a terheket"

A jelzáloghitel-problémák megoldásában érdekelt három szereplőnek – a hitelfelvevőknek, a bankoknak és a kormányzatnak – szorosan együtt kell működniük; ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye, a felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni – hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.

MTI MTI

Sokáig velünk marad a brutális frankárfolyam
 

Sokáig velünk marad a brutális frankárfolyam

Rövid távon nem várható a svájci frank látványos gyengülése, így a korábban becsültnél többen vehetik igénybe az árfolyam-rögzítési lehetőséget, és bár az árfolyamkülönbség a konstrukció kidolgozása óta jelentősen nőtt, a Bankszövetség szerint a bankok képesek lennének a vártnál nagyobb gyűjtőszámlahiteleket is biztosítani.

MTI MTI

 

"A magyar bankrendszer stabil"

A magyar bankrendszer a bankadó és minden, a válság okozta baj ellenére stabil, ahogyan a tulajdonosi háttere is, de terhelhetőségének vannak határai - hangsúlyozta a napok óta tartó erőteljes forintgyengülés kapcsán a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója.

MTI MTI

Tartozó hitelesek: nem is a frankárfolyam a legnagyobb gond
 

Tartozó hitelesek: nem is a frankárfolyam a legnagyobb gond

Az ügyfelek 8-10 százaléka küzd fizetési gondokkal, de bő kilencven százalékuk rendesen fizet - hangsúlyozta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a közszolgálati tévében szerda reggel. A főtitkár szerint az adósoknál nem is a svájci frank árfolyama számít a legnagyobb gondnak, hanem a munkahely elvesztése.

MTI MTI




A bank és a hiteles közösen ajánlhatja fel ingatlanát
 

A bank és a hiteles közösen ajánlhatja fel ingatlanát

A bank csak abban az esetben engedi el a bajba jutott devizahitelesek tartozásának az ingatlanvételár feletti részét, ha a bank és az ügyfél megállapodik abban, hogy közösen ajánlják fel az ingatlant megvételre a nemzeti eszközkezelőnek - mondta el Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója.

MTI MTI

A THM-plafonról tárgyalt a gazdasági bizottság
 

A THM-plafonról tárgyalt a gazdasági bizottság

A teljes hiteldíjmutatót (THM) 30 százalékban maximáló miniszterelnöki javaslatról tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Bankszövetség szakértőinek bevonásával az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.

MTI MTI


 

"A bankok elérkeztek a teljesítőképesség határára"

A Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forinthitelkamatok emeléséhez - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Kovács Levente, a szövetség főtitkára, aki szerint a bankok ellehetetlenítése mellett nem lehet a gazdasági növekedést megvalósítani.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság

Felcsuti:
 

Felcsuti: "a bankok kibekkelik az Orbán-korszakot"

A Bankszövetség volt elnöke szerint az állam minden felelősséget a bankokra tol, így a külföldi tulajdonú pénzintézetek két és fél évnyi vegetációra rendezkedtek be, a tőkéjüket más országokba viszik. Felcsuti Péterrel a Hetek közölt interjút.

hvg.hu hvg.hu

Felcsuti:
 

Felcsuti: "a végtörlesztés csak egy újabb kormányzati sziporka"

A devizahitelek végtörlesztési ötlete csak egy újabb kormányzati sziporka, azoknak lesz jó, akiknek van pénzük, vagy akik hitelképesek, miközben tönkreteszi a bankok mérlegét, gyengíti a forintot, növeli az ország csődkockázatát - mondta Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke a Magyar Narancsnak adott interjúban.

MTI MTI


Bankszövetség: kockázatos is lehet az árfolyamrögzítés
 

Bankszövetség: kockázatos is lehet az árfolyamrögzítés

Az árfolyamrögzítés lehetősége csak az ügyfelek egy csoportjának jelenthet megoldást, másoknál kockázatos lehet - mondta a Bankszövetség főtitkára az MR1-Kossuth 180 perc című műsorában. Korábban óvatosságra intette az elemző és a a Hitelkárosultak Egyesülete is.

hvg.hu hvg.hu