Obama nem félti Lengyelországot
Az amerikai elnök a varsói NATO-csúcsértekezleten vett részt, ahol találkozott Andrzej Duda lengyel államfővel.
Az amerikai elnök a varsói NATO-csúcsértekezleten vett részt, ahol találkozott Andrzej Duda lengyel államfővel.
MTI
Az Egyesült Államok nem fogja soha cserben hagyni Európát, bármilyen idők is járjanak - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Varsóban Barack Obama amerikai elnök, aki szerint a NATO fennállásának hetven éve során még soha nem nézett szembe egyszerre ilyen sok kihívással.
unknown
Barack Obama amerikai elnök szombaton kérte Angela Merkel német kancellárt, hogy a britek EU-ból távozása, a Brexit után az EU és Nagy-Britannia között legyen "szoros kapcsolatrendszer", s egy ehhez vezető "rendezett átmenet".
MTI
Obama elnök az Oroszország jelentette fenyegetéssel magyarázza a komoly lépést. És nem áll meg itt: még négyszer ennyi katona érkezik Kelet-Európába.
MTI
Az Egyesült Államok csökkenti ugyan az Afganisztánban lévő csapatai létszámát, de jóval kisebb mértékben a tervezettnél: 2017 elejéig 8400 amerikai katona marad az közép-ázsiai országban – jelentette be szerdán Barack Obama amerikai elnök Ashton Carter védelmi miniszternek és Joseph Dunfordnak, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjének jelenlétében.
MTI
Megerősített biztonsági intézkedések mellett, az ország sok vidékén viharos időjárás közepette, de mindenütt parádékkal, felvonulásokkal, koncertekkel és tűzijátékokkal ünnepelték az Egyesült Államokban az ország függetlenné válásának 240. évfordulóját hétfőn.
MTI
Egyes településeken az emberek a háztetőkre menekültek az emelkedő vízszint miatt, ott várják a mentőhelikoptereket.
MTI
A leköszönő amerikai elnök kubai különmegbízottja lett a négyszeres NBA-bajnok.
MTI
Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bíróság elutasította Obama tervét, amely mintegy négymillió bevándorlónak biztosított volna automatikusan tartózkodási és munkavállalási engedélyt.
MTI
Ötvenegy amerikai külügyi tisztségviselő írta alá azt a bizalmas dokumentumot, amelyben tiltakozását fejezi ki az Obama-kormányzat Szíriával kapcsolatos politikája ellen.
MTI
Az amerikai elnök végre lecserélhette a régi BlackBerryt, igaz, túl sok mindenre nem használhatja új mobilját.
hvg.hu
Obama a Fehér Házban fogadta a dalai lámát, akivel zárt ajtók mögött tárgyalt. Peking tiltakozott.
MTI
A republikánus jelölt szerint "így már nem élhetünk tovább".
MTI
Az amerikai kormány mindent megtesz azért, hogy hasonló támadások a jövőben ne fordulhassanak elő – ezt mondta Barack Obama kedden az orlandói terrortámadással kapcsolatban. Az elnök szerint az Iszlám Állam szétrombolása nehéz harc lesz, de úgy véli, hogy máris megfelelő mértékben haladtak előre.
MTI
„Mindent meg kell tennünk, hogy a békés emberek életét sehol se fenyegethessék az erőszak, a pusztítás, a terror megszállottjai” – olvasható abban a részvéttáviratban, amelyet Áder János köztársasági elnök küldött Barack Obama amerikai elnöknek.
MTI
MTI
hvg.hu
A jelenlegi amerikai elnök méltatta a demokrata elnökjelöltet, és kicsit odaszúrt Trumpnak is.
MTI
A ramadán ünnepén kiadott közleményében Obama azt ígérte az amerikai muszlim közösségeknek, hogy megvédi őket az olyan emberektől, akik szerinte a vallási szabadságukat fenyegetik, és ezzel kimondatlanul is Donald Trumpra célzott a jelenlegi elnök.
MTI
Az amerikai elnök és felesége emlékezett a világ legnagyobb bokszolójára. Obama Martin Luther Kinghez és Nelson Mandelához hasonlította Alit, aki szerinte kiállásával számos ellenséget szerzett jobb- és baloldalon egyaránt.
MTI