Fotó: már elindultak Orbán Viktor lengyel barátai
Elindult Magyarországra egy, a magyar kormánnyal szimpatizáló lengyel csoport, akik a CÖF-fel együtt vonulnak fel szombaton, a március 15-iki ünnepségeken.
Elindult Magyarországra egy, a magyar kormánnyal szimpatizáló lengyel csoport, akik a CÖF-fel együtt vonulnak fel szombaton, a március 15-iki ünnepségeken.
MTI
Bár Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője eredetileg az oroszokkal kötött paksi megállapodás melletti kiállást hangsúlyozta a következő Békemenetre való felhívásában, a CÖF ma már egészen más szöveggel mozgósít.
hvg.hu
Nem lennék a március 29-ére meghirdetett Békemenet szervezői helyében. Még akkor sem, ha a siker nem lehet kérdéses: kiváló frissességű adatbázissal és ki tudja, honnan származó forrásokkal garantált, hogy megint tömegek fognak vonulni az Orbán-kormány mellett abban az országban, amelyben komoly mennyiségű ember nem érzi kínosnak, hogy a mindenkori kormány mellett tüntessen. De mi legyen a transzparensen?
sabater
A békemeneteket is szervező CÖF "az emberektől, a civilektől szeretné összeszedni" azokat a gondolatokat, javaslatokat, problémákat, amelyeket "a nemzeti, társadalmi szerződésben megjeleníthetnek".
MTI
Nincs az a társadalmi, politikai vagy gazdasági probléma, amelyet meg ne tudna oldani pár száz busznyi acsarogva poroszkáló rendember.
Konok Péter
Az Együtt-PM felszólítja a Civil Összefogás Fórumot (CÖF) számoljon el, hogy miből fizeti a jelenlegi százmilliós "lejárató kampányát".
MTI
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) félrevezetésnek nevezte, hogy márciusra tervezett összejövetelük az orosz politika mellett fog demonstrálni. "A Békemenet a nemzet érdekeit képviseli, kiáll az identitás, a szuverenitás és a jó kormányzás mellett".
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök a "közpénzből támogatott álcivil szervezete" által szervezett békemenettel akarja menteni a menthetetlent, vagyis hogy a paksi erőműre kötött paktummal "brutális adósságba" verte az országot.
MTI
Az erősödő orosz kapcsolattal Magyarország mozgási szabadsága ismét növekedni fog – ez a mondat is szerepel abban a felhívásban, amelyben Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője újabb Békemenetre hívja a kormánypárti híveket.
hvg.hu
Elmentünk a békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) sajtótájékoztatóra és feltettünk pár kérdést. Válaszokat nem nagyon kaptunk.
hvg.hu
A békemenetet szervező CÖF felkéri az ombudsmant arra, hogy járjon el az Alkotmánybíróságnál a Kúria jogegységi döntéseinek megsemmisítése érdekében.
hvg.hu
Széles Gábor szerint Orbán kétharmada "az energiacella nélkül is meglesz", a gravitáció kikapcsolható, megfér egymás mellett az ufóhit és az istenhit, Bayer Zsolt orgoványi erdős írását pedig nem olvasta saját lapjában. A médiatulajdonos jobboldali üzletemberrel a Hír24 beszélgetett.
hvg.hu
A Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) álláspontja szerint a Kúria legutóbbi jogegységi határozata lényegében el kívánja lehetetleníteni, hogy a banki károsultak bírósághoz forduljanak.
MTI
A CBA személyhez fűződő jogok megsértése, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt jogi lépéseket kezdeményez a Demokratikus Koalícióval (DK) és Varju Lászlóval szemben, a pártigazgató békásmegyeri sajtótájékoztatóján a céget ért alaptalan vádak miatt – közölte az áruházlánc.
MTI
Varju László, a DK politikusa a CBA-nál zajló "munkahelyi terror" ellen tiltakozott. Korábban a CBA belső információs körlevelében a Békemeneten való megjelenésre buzdították a dolgozókat. Varju szerint munkahelyi retorzió érhette azokat, akik nem mentek el.
MTI
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ismét levélben fordul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetőjéhez, az érdekvédelmi szervezet többi között arra vár választ, hogy történtek-e idén elbocsátások.
MTI
A CBA tulajdonosai magánjellegű felhívásban most karácsonyi eligazítást tartanak a Békemeneten megfáradt dolgozóknak.
Gomperz Tamás
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint míg a kormányoldal a jobboldali szavazókat próbálta aktiválni október 23-án, addig a baloldali ellenzék saját belső harcaival volt elfoglalva, a Jobbik pedig háttérbe szorult rendezvényével.
MTI
A helyesírás ócska bolsevista trükk!
A Békemenet egy élő konzultáció – hangzott el a kormánnyal szimpatizáns vonulás köszöntésekor, amelyen arra is figyelmeztették a résztvevőket, hogy provokátorokra kell számítani. Nézze meg videónkat!
hvg.hu