#betegség











CPPS, a rejtélyes betegség
 

CPPS, a rejtélyes betegség

A krónikus kismedencei fájdalom, más néven a CPPS sokáig talány volt a páciensek és az orvosok számára, hiszen a kellemetlen tünetek mögött a vizsgálatok a legtöbbször semmilyen elváltozást nem találtak. Pedig a körülmények beszédesek: a betegek túlnyomó többsége a harmincas-negyvenes korosztályból kerül ki, jellemzően szorong, illetve krónikusan stresszes az életvitele. Ekkor jelennek meg az első tünetek. A szakemberek ma már egyöntetűen állítják, a CPPS leginkább lelki okokra vezethető vissza, és a betegség egyfajta visszajelzés a szervezettől, mondhatni figyelmeztetés, hogy ideje változtatnunk.

Proxelan Proxelan







A betegség arról is szól, hogy mit rejtünk el önmagunk elől
 

A betegség arról is szól, hogy mit rejtünk el önmagunk elől

Buda László pszichiáter szerint bár jóval többek vagyunk a testünknél, mégis a legközelebbi hozzátartozónkként lenne érdemes rá tekintenünk. A SzomatoDráma módszer megalkotóját elidegenedésről, a testünkkel történő szeretetteli együttműködésről és az elvárásoktól való felszabadulásról is kérdeztük.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia