#bevándorlók

Tömegek várnak a Keletiben, áznak és fáznak Röszkén – hírek percről percre

Szerdán újra rekordszámú menekült érkezett az országba, és az emberfolyam reggel újraindult Röszkére, ahol áznak és fáznak az emberek. A tábor betelt, a gyűjtőpontra folyamatosan érkeznek a menekültek a szakadó esőben. A Keletiben továbbra is tömegek várják, hogy folytathassák az útjukat Németországba. A menekültek továbbhaladása némi kiabálással, lökdösődéssel jár, de alapvetően nyugalom van. Az osztrák vasút, túlterhelésre hivatkozva, átmenetileg felfüggesztette a Magyarország felé irányuló vonatközlekedést, Lázár János pedig bejelentette: szeptember 15-én kihirdetik a válsághelyzetet.






Ennyi menekült még sosem érkezett egy nap alatt

Minden eddiginél több, 3011 menekültet, köztük 661 gyereket fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán – közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.



Népszavazást is kezdeményezhet a kormány migránsügyben

Kormányzati illetékesek nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy akár a kvótarendszerről, akár az EU úgynevezett hot spotjairól népszavazást írjanak ki – írta az Origo. A portál szerint mégsem a szerb határra tervezett, Magyarország felé zárt új tranzitzónákban fognak ítélkezni a bírók a menedékkérelmekről.



Nőtt a tömeg Röszkénél, Dániában is helyzet van - összefoglaló

Szerdán többször is otthagyták a röszkei gyűjtőpontot a menekültek, a külföldi lapokban a kislányt megrúgó nő lett a magyarországi menekültkrízis új jelképe, az Európai Bizottság pedig közzétette az érkezők elosztásáról szóló javaslatot - e szerint Magyarországról 54 ezer embert vennének át más országok két év alatt. Dánia és Svédország között is feszült lett a helyzet, az osztrák és német határ viszont továbbra is nyitva van. Összefoglaló a menekültválság újabb napjáról.








Kőgazdagok, de mégsem tesznek semmit a menekültekért?

A világ leggazdagabb államai, közel vannak a konfliktushoz, muzulmán országok, arab nyelven beszélnek, krónikus munkaerőhiánnyal küzdenek – mégsem ajánlották fel, hogy akár egyet is befogadnának a szír konfliktus 4 millió menekültjéből. Mit gondoljunk ezek után az Öböl-országokról?




"Legalább felelevenítem a török tudásomat"

A Baranya megyei Besencén a képviselő-testület leszavazta a polgármester ötletét, hogy menekülttábor épüljön a falu határában, Siklósnagyfalu első embere pedig előbb tálalta hasonló kezdeményezését az országos sajtóban, minthogy előtte helyben egyeztetett volna – nem csoda, hogy itt is erősek az ellenérzések. Ennek ellenére vannak, akik simán bevállalnák a döntést, a többség pedig leginkább a csak a tévéből szerzett tapasztalatok alapján tart a menekültektől. Abcúg a hvg.hu-n.