Nincs elég hallgató, bezárnak egy kollégiumot Pécsen
Bezárja egyik kollégiumát a következő tanévtől a Pécsi Tudományegyetem, hogy javítsák másik hat diákszállás kihasználtságát, és ne kelljen emelni a szállásért fizetendő díjat.
Bezárja egyik kollégiumát a következő tanévtől a Pécsi Tudományegyetem, hogy javítsák másik hat diákszállás kihasználtságát, és ne kelljen emelni a szállásért fizetendő díjat.
Több mint harminc év működés után bezárták Latin-Amerika legnagyobb szeméttelepét Rio de Janeiro közelében. Izabella Teixeria környezetvédelmi miniszter történelmi pillanatnak nevezte vasárnap a bezárást.
1939-ben kezdődött a tervezés, 1942-ben az építkezés, 1948-ban láttak hozzá a kifutópálya betonozásához,1957-ben adták át - röviden ennyi Ferihegyi Repülőtér indulásának kronológiája. Az évek során sokszor bővítették: 1985-től a Ferihegy 2, 1998-tól pedig már a 2B terminál is fogadta az utasokat. 2005-ben teljesen felújították, 2007-ben vasútállomást kapott, 2011-ben pedig Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából átnevezték Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. S most, megannyi izgalmas és szép érkezés és búcsúzás után elköszönünk tőle, a Malév már nem száll, Ferihegy 1 már nem áll rendelkezésünkre.
Az Intesa Sanpaolo, a legnagyobb olasz kiskereskedelmi bank jelezte a szakszervezeteknek, hogy egyesíti, vagy bezárja olasz fiókhálózatának közel egyötödét költségmegtakarítás céljából.
A Magyar Posta és a Vodafone nagy reményekkel indított mobilszolgáltatása három év és alig néhány ügyfél megszerzése után húzhatja le a rolót.
Az egyébként is forráshiányos helyi önkormányzatokra tukmálná a kormány a megyei múzeumok fenntartási kötelezettségét, ami ellen az érintettek nyílt levélben tiltakoztak. A Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége elnöke szerint sok helyen végük lehet az intézményeknek. Van, ahol már a fizetés sem érkezik meg időben.
Hamis márkás táskákat gyártottak hétvégén abban az üzemben, amelyre hétvégén csaptak le a hatóságok a dél-kínai Kanton tartományban. Kuangcsou város ellenőrei több mint 60 embert találtak a helyszínen, akik éppen Prada és Chloe márkájúnak feltüntetett táskákat készítettek.
Az AES Tisza II. erőműve után a Dunamenti Erőmű F blokkja kényszerülhet pihenőre a villamos energia rossz hazai értékesítési lehetőségei miatt, illetve azért, mert rivális társaságok költséges fejlesztésekkel javítják saját versenypozícióikat - írta szerdán a Világgazdaság.
Szeretnénk gyorsan szabadulni egy lefagyott alkalmazástól? Vagy csak villámgyorsan bezárni néhány feleslegesnek ítélt, háttérben futó folyamatot? A Windowsnak ehhez megvannak a saját eszközei, ám azokat közel sem érjük el olyan gyorsan, mint a Process Liquidator nevű alkalmazás felületét.
Az Öböl menti arab országok közösen úgy döntöttek, hogy bezárják damaszkuszi nagykövetségeiket. Így akarnak tiltakozni a szíriai megtorlás miatt.
Az Arany Alkony idősotthonokat jelenleg üzemeltető Kálvin János Presbiteri Misszió működési engedélyeinek visszavonása nem jelenti az otthonok csődjét, bezárását - közölte az otthonoknak helyet adó ingatlanok tulajdonosa szerdán közleményben az MTI-vel.
Bezárják Nagy-Britanniában az egy évszázada működő Twickenham filmstúdiót, ahol a közelmúltban A Vaslady és az Egy hét Marilynnel című produkció is készült. A felszámolást júniusig végrehajthatják – értesült a BBC Online.
Egy soltvadkerti és egy kiskőrösi borászati üzemet zárt be a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága. Az egyik bezáratott üzem összesen egymillió liter olasz bort hozott bejelentés nélkül az országba.
Svájci atomenergia-ellenes csoportok felszólították csütörtökön a berni kormányt, hogy zárja be a döttingeni Beznau erőművet, amely szerintük elavult már. A szolgáltató ezt visszautasítja.
Bezárja abdai gyárát a Debreceni Csoport Húsipari Kft., amely a piaci és gazdasági körülmények kedvezőtlen alakulásával indokolta ezt. 86 dolgozót elbocsátanak. Az üzem bezárásának tervezett időpontja 2012. március közepe.
Sorra zárnak be Bosznia-Hercegovina legnagyobb múltú kulturális intézményei a három etnikai közösség politikusainak véget nem érő vitái és az állami finanszírozás elapadása miatt - jelentette pénteken az AP.
A kínai fővárosban hat hónapos akciót kezdtek a "feketebörtönök" felszámolására, amelyeket magánkézben lévő biztonsági cégek üzemeltetnek - írja a BBC Online.
Bezárás fenyegeti a kehidai Deák-kúriát, Deák Ferenc múzeummá bővített otthona komoly fenntartási gondokkal küzd, számláit magánszemélyek fizetik - számolt be kedden a Magyar Nemzet.
Újabb fővárosi, ezúttal IX. kerületi boltot találtak, ahol a gyanú szerint drogot árultak - értesült az MTI Hírcentrum kedden.
Bezár az ötven éve működő pécsi vidámpark. Az önkormányzat azonban abban reménykedik, hamarosan újjáéledhet a hely.