Közel száz helyen építenek ki új biciklitárolókat Budapesten
Az építkezés márciusban indul.
A genti főpályaudvaron készülő tárolóban 17 ezer bringának lesz hely.
A lakás elképesztően pici, mindössze 3,5 négyzetméter, de belefért egy "fürdőszoba", egy hálórész és egy konyharész. Két televízió is van a nanogarzonban, és akár a WC-n ülve is lehet benne zuhanyozni.
Duplájára növelték a cinkotai, Ostoros úti P+R parkoló kapacitását és kerékpártárolót is építettek – közölte a BKK.
A bicikli utak terjedésénél nem áll meg a bringás társadalom térnyerése, egy londoni irodában az autók mélygarázsához hasonló parkolót alakítottak ki a kétkerekűeknek, ahova egyenesen begurulhatnak az utcáról.
Több tárolót Budapestnek! - ez is lehetne a Magyar Kerékpárosklub jelmondata a tavaszra, mert bár azok építését a tavaly végre elkezdte a MÁV a budapesti pályaudvarokon, számuk mégsem kielégítő.
Jövő évtől kezdődik húsz városban több ezer P+R parkolóhely, több száz kerékpártároló, és egyéb, az elővárosi közlekedést elősegítő közmű építése.
A Magyar Kerékpárosklub azt követeli a MÁV-tól, hogy a másfél évvel ezelőtt közösen elkészített tervek alapján kezdje meg három budapesti főpályaudvaron a kerékpártárolók kiépítését - közölte a szervezet hétfőn. A MÁV közölte, hogy hamarosan megkezdik a biciklitárolók kialakítását.
A rendőrség Teve utcai székháza mellett adták át Budapest egyik legnagyobb kerékpártárolóját – közölte honlapján az ORFK.
Több mint kétszáz ponton állítanak fel kerékpártárolókat idén a főváros XIV. kerületében, az önkormányzat 12 millió forintot fordít erre.
A helyiek ingyen kapják a használathoz szükséges kártyát ahhoz különleges, mikroprocesszor vezérelte, nyolcszögletű, zárt kerékpártárolóhoz, amelynek prototípusát a napokban állították fel a budaörsi buszvégállomásnál - közölte a projekt kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.
A vidám bringatartók feldobják az utcaképet, és mosolyt csalnak az emberek arcára. Az Otthonkommandó a világ különböző részeiről szemezgetett.
Az Ostoros út páratlan oldalán lévő parkoló átépítésével és bővítésével új P+R és B+R parkolót alakítanak ki a cinkotai HÉV-állomásnál. Az ott található buszfordulót is felújítják.
Kerékpárutat és -tárolókat építettek közel százmillió forintból Ajkán.
Szokatlan és szokatlanul szép megoldást találtak egy norvég városban a kerékpártárolásra. Adott volt egy tízszer kilencven méteres, napsütéstől elzárt tér, ahol kétszáz bicikli elhelyezésére kellett módot találni úgy, hogy közben szabadon hagyják a földszinti boltok bejáratát. A norvég MAD arkitekter tervezőiroda a biciklis tematikhánál maradva és igen elegánsan intézte el a kerékpárok elhelyezését, ahogy az alábbi képen is látható.
"Tiltott, közösség ellenes magatartás elkövetése miatt" hatósági eljárást indított a VII. kerületi közterület-felügyelet a Szimpla Kert üzemeltetője ellen, mert a szórakozóhely előtt engedély nélkül helyeztek ki egy kerékpártárolót - közölte blogján a Szimpla Kert.