#bírság



Milliókra büntették a DIGI tévét

A DIGI Kft. az előfizetők értesítése nélkül, a vállalt határidő előtt, jogsértő módon távolított el több televíziós csatornát programcsomagjából, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 5 millióra bírságolta a céget – értesült a HavariaPress.





Hat meccsre eltiltották a Gremio kötekedő edzőjét

Hat mérkőzésre szóló eltiltást és 25 ezer dolláros bírságot kapott Vanderlei Luxemburgo, a Gremio labdarúgócsapatának vezetőedzője, mert részt vett a chilei Huachipato elleni Libertadores Kupa-mérkőzés utáni tömegverekedés kirobbantásában.



Kartellezés: évente 150 milliárdos a kár

Évi 3-4 eljárás indult a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) közbeszerzési kartellek miatt, tavaly pedig már csak kettő eset miatt vizsgálódtak – közölte a szervezet szóvivője a hvg.hu-val. Marosi Zoltán versenyjogi szakértő szerint a feltárt közbeszerzési kartellek számának csökkenésében szerepe lehet annak, hogy a versenyjog és a büntetőjog ütközik egymással. Az előbbi mentesíti a bűnbánó céget a szankciók alól, az utóbbi most még csak korlátozott és bizonytalan kereteken alapuló védelmet ad. A megoldás sürgető lenne, hiszen a kartellek évi 100-150 milliárd forintjába kerülnek az adófizetőknek. Ráadásul a kormány dinnyekartell alóli felmentése kivett egy területet a GVH vizsgálódásai alól.


Súlyos pénzbüntetést kapott egy orosz jogvédő szervezet

Összesen 300 ezer rubeles, vagyis átszámítva körülbelül 2,2 millió forint büntetést szabott ki csütörtökön egy moszkvai bíróság a Golosz nevű orosz jogvédő szervezetre, mivel az szerinte megsértette a törvényt azzal, hogy nem vetette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként.




Ötmillióra bírságolták a TV2-t a Megasztár miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a MTM-SBS Televízió Zrt. (MTM-SBS) 2012. január 16. és február 17. között megjelent ún. MegaPlusz miniprogramjában sugárzott reklámjaival a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.



Magyar ügyben bírságolt a román médiahatóság

A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) büntetése nyomán az Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy a székelyzászló-ügyről szóló adásában nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, és egyik meghívottja gyalázkodó hangnemet használt.





25 millióra bírságolta az Aldit a GVH

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. (Aldi) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Világgazdaság írása szerint a GVH 25 millió forintos bírságot szabott ki.


Kemény büntetés a Tescónak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Tesco) akciós kampányának vizsgálata során megállapította, hogy a meghirdetett akciója során megtévesztő tájékoztatásokat tett közzé a termékek elérésére és a kedvezmények mértékére vonatkozóan. A jogsértés elkövetéséért a vállalkozásra 20 millió forint bírságot szabott ki a GVH.