Lecsuktak egy francia férfit, aki bombariadót idézett elő, hogy elérje a repülőgépét
A gépe valóban később szállt fel, ő azonban rosszul járt.
A gépe valóban később szállt fel, ő azonban rosszul járt.
MTI
MTI
hvg.hu
A korábban már elítélt férfi hajnalban mászott be egy fővárosi kórház kerítésén, és több kórteremből is alvó betegek értékeit emelte el.
hvg.hu
T. Zsolt négy évet kapott zsarolásért, a férfi fél éve vonult börtönbe. Az volt a terve, hogy jó magaviseletért két és fél év múlva szabadulhat, de ehhez az kell, hogy soha semmilyen fegyelemsértést ne kövessen el.
hvg.hu
Szerencséje van, az ország törvényei szerint ebből csak 20 évet kell leülnie.
MTI
MTI
hvg.hu
A monarchiát megdöntő 1952-es egyiptomi forradalom 66. évfordulója alkalmából az elnök igen nagylelkű volt.
MTI
MTI
hvg.hu
A szemtanúk két maszkos alakot láttak, ahogy valamilyen folyékony anyagot fújnak néhány autóba, meggyújtják, majd gyorsan elmenekülnek a helyszínről.
hvg.hu
A német nő és élettársa a dark neten adta el saját, kilencéves fiát.
hvg.hu
A Belügyminisztérium azt állítja, felkészültek a szabálysértési törvény végrehajtására.
hvg.hu
Már csak azért sem, mert a ház később épült, mint a börtön.
hvg.hu
Egy sportmotorral könnyen át lehet lépni a sebességhatárokat, de nem feltétlenül érdemes.
hvg.hu
Egy társa lefogta, ő pedig egy borotvapengével kihasított lábából egy darabot.
hvg.hu
Három felfegyverzett férfi is kellett a szökéshez a helikopter mellé.
hvg.hu
A Grúziából, majd Ukrajnából is kipaterolt Szaakasvili a vád szerint 2005-ben utasította a belügyminisztériumot Valerij Gelasvili akkori ellenzéki képviselő "megbüntetésére". A volt grúz elnök az ítélethirdetésen nem volt ott.
MTI
Közben kívülről fegyveresek lőtték az őröket, két rab meghalt az akcióban, egy börtönőr megsérült.
MTI
MTI
hvg.hu
Bene László társával, Donászi Aladárral négy embert ölt meg, hatot megsebesítettek, és több mint 40 millió forintot raboltak. Ennek már több mint húsz éve. A börtönben szociális munkásnak tanul, miközben perelni kezdett – elmondása szerint az embertelen bánásmód miatt. Bene Lászlóval az RTL Klub stábja készített interjút.
hvg.hu
Öt év börtönbüntetésre ítélte szombaton a vatikáni büntetőbíróság Carlo Alberto Capella nyugalmazott szentszéki diplomatát "nagy mennyiségű" gyerekpornográfia birtoklásáért és terjesztéséért.
MTI
A férfit azért engedték ki, hogy meglátogassa apját, de amikor találkozott élettársával, végzett vele.
hvg.hu
Erika még nincs harmincéves, de már háromszor majdnem kisiklott az élete. Amikor kiemelték vér szerinti családjából, amikor várandósan börtönbe került, és amikor tőle is elvették a kisbabáját. Az SOS Gyermekfalvak kampányával az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet.
hvg.hu
Jogerős büntetését töltötte, a rendőrség szerint kizárható az idegenkezűség.
MTI
Elena Udreát megvesztegetés elfogadásában és hivatali visszaélésben találták bűnösnek.
MTI