Már több mint ötezren jelentkeztek szavazatszámlálónak
A kerületek harmadában már megteltek a szavazatszámláló bizottságok.
A kerületek harmadában már megteltek a szavazatszámláló bizottságok.
HVG
Őrsi Gergely szerint hiába járhatók az utak, a szemétszállítás december vége óta akadozik a II. kerület egyes részein. A MOHU hétvégére ígérte az elmaradásaik pótlását.
hvg.hu
Királyválasztáshoz még nem az igazi, de így is nagyot alakít a dunai jég.
HVG
Az év végével a Fővárosi Önkormányzat átvilágításával megbízott volt ÁSZ-elnök, Domokos László megbízatása is véget ért, aki havi 2,7 millióért látta el a feladatát. Egy jelentést készített, ami Karácsony Gergely pénzügyi diktatúráját emlegeti.
HVG
A német szövetségi ügyészség emberölés kísérletével, bűnszervezet alapításával és súlyos testi sértéssel is vádolja őket.
HVG
A demokratikus értékek, a szólásszabadság és az egyenlő jogok bátor védelméért való kiállásával, valmint a tavaly nyári Pride felvonulás elősegítésével érdemelte ki az utóbb emiatt gyanúsítottként kihallgatott Karácsony Gergely idén a Geuzenpenning-díjat.
HVG
Estére várhatóan mindenhol megszűnik a csapadék az országban, Pest megye déli és Bács-Kiskun megye északi járásaiban marad a másodfokú riasztás.
HVG
HVG
MTI
A HungaroMet szerint az ország középső részén is tartós, 1 millimétert meghaladó ónos esőzésre számíthatunk kedden.
HVG
A VIII. kerületi ingatlan egyetlen szépséghibája, hogy a városra nem lehet lelátni az ablakaiból.
HVG
Pár órán belül, az utcán fekve találták meg a rendőrök a gyereket.
HVG
Magyarázatot vár Őrsi Gergely a MOHU-tól, és egy időpontot, hogy mikor indulhat újra a szemétszállítás a II. kerületben. Többen arra panaszkodtak, hogy Buda más kerületeiben is baj van.
HVG
Több mint kétezren jeleztek vissza a Facebookon egy pénteken este hatra meghirdetett hógolyócsatára, aminek helyszínéül a szervezők a Blaha Lujza teret adták meg. Az esemény szerdán került ki a közösségi oldalra, és szerencsére a hó is megmaradt, illetve a lelkesedés is, sokan gyűltek össze a helyszínen, hogy megdobálják egymást. A HVG fotósa pedig meg is örökítette a hócsatát.
HVG
Bár úgy tűnhet, a Fidesz érdemi támogatottság híján, a vereség árnyékában lemondott Budapestről, valójában nagyon is kell Orbánéknak a fővárosiak szavazata. A Tiszának viszont még inkább, és bár akár az összes fővárosi egyéni körzetben a zsebében érezheti a győzelmet, azt a magas népszerűség ellenére sem adják ingyen.
Hatósági lezárásra figyelmezteti a gyanútlan kirándulókat egy hangszóró a népszerű budai kilátóhelyen, ugyanakkor az érintett hatóságok szerint nincs lezárva a terület.
HVG
A nő kilenc év után törlesztette tartozását.
HVG
Három államtitkárral, ugyanennyi miniszteri biztossal és persze Németh Balázzsal vág neki a Fidesz a fővárosi választási kampánynak. Van olyan jelölt, aki több mint tíz éve kikerült a parlamentből, más maximum egy vesztes önkormányzati választással büszkélkedhet, de olyannak is bizalmat szavaztak, aki sorozatosan kikapott abban a választókerületben, ahol korábban elnyerte a választók bizalmát. Összeszedtük, mit lehet tudni a kedden bejelentett képviselő-jelöltekről. Budapesten a választókerületek újratervezése miatt 18-ról 16-ra csökkent a körzetek száma: a Fidesz 2022-es 18 jelöltje közül csak 4-en kaptak újrázási lehetőséget.
Betörtek egy kollégiumba, de útba ejtettek egy pékséget és jógastúdiót is.
HVG
A főváros régen látott ekkora havat, ezt örökítették meg a HVG fotósai.
HVG
A nagymacskák kissé furcsállták a dolgot, a pingvinek viszont örömmel fogadták a csapadékot.
HVG
A főpolgármester szerint a rég nem látott havazás a szokottnál is több feladatot jelent, de halad a hóeltakarítás, előbb-utóbb mindenhova odaérnek a hókotrók.
HVG