Medián: A fideszesek kétharmadát nem zavarják a budapesti felújítások miatti dugók
Természetes, hogy bármilyen intézkedést inkább azok kritizálnak, akiket kedvezőtlenül érint. Így van ez a budapesti lezárásokkal is.
Természetes, hogy bármilyen intézkedést inkább azok kritizálnak, akiket kedvezőtlenül érint. Így van ez a budapesti lezárásokkal is.
HVG
A fővárosnak minden működésre fordítható készpénze elfogy szeptember 4-re Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint. Az Örs vezér terén tapasztalható állapotokért a rendőrség felelősségét firtatta.
hvg.hu
Erdők- és közvécék telepítése, ivókutak, kerékpártámaszok, graffitifal, autista szabadidős központ, gyalogátkelőhely és krízisotthon – néhány abból a 15 projektből, amely a budapestiek ötletei és szavazatai alapján, az egymilliárd forintos fővárosi részvételi költségvetésből hamarosan megvalósul. Jövőre újabb egymilliárdot lehet így, közösen elkölteni.
Az ELTE kutatói 20 éve figyelik Budapest és környéke hőmérsékleti anomáliáit, és arra figyelmeztetnek, hogy már májusra 40 Celsius-fokosra fűti fel a nap a belvárosi aszfaltot. Több zöld kell, és más építőanyagok, hogy mérsékeljük a városi hősziget hatást.
hvg.hu
A rendőrség értesítette a Gyermekjóléti Szolgálatot.
hvg.hu
A gyanú szerint a férfi hét fővárosi lakásba tört be.
hvg.hu
A milliárdos költségvetésű, 35 perces látványossághoz 200 kilométernyi kábelen futott szét az áram.
MTI
Jövő héttől a belső helyett csak a külső sávokat használhatják az autósok a Rákóczi úton.
MTI
Alaposan megváltozik a forgalmi rend a belvárosban, a BKK járatok útvonala is változik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nemcsak az interneten van kevés nyoma a szolgáltatásnak, hanem a fővárosiak zöme sem emlékszik ötven év távlatából a mini taxikra. Nem csoda, hiszen csak négy évig robogtak az utakon Zastaváikkal a légikísérős formaruhákba bújtatott sofőrhölgyek.
Papp Petra Anna
Beemelték az első új acél pályatáblát a híd közepére. Odapasszintják, hegesztik és festik, majd jöhet a következő.
hvg.hu
Nemcsak a márkásnak beállított ruhákat találták meg a pénzügyőrök, de a hamisításhoz használt berendezéseket is.
hvg.hu
Tettére nem tudott magyarázatot adni a rendőröknek.
hvg.hu
A Zengő Motorsport nagyszabású közönségtalálkozót tartott Budapest szívében.
Érzékenyen érinti a BME kollégistáit, hogy augusztus közepén szóltak nekik arról: a szorgalmi időszak első két hetében kollégiumi helyeiket kiadják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező zarándokoknak.
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokkal vádolják a késsel hajléktalantársaira támadó férfit.
MTI
Országszerte több mint 150 helyre vonultak a tűzoltók, a legtöbb munkájuk Budapesten, illetve Zala, Pest, Fejér és Nógrád megyében volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Gellért-hegy lejtőit látva senki ne lepődjön meg: direkt kaszálják sávosan a területet.
hvg.hu
Az adatok szerint a budapestiek 78 százalékának van védettségi igazolványa. A Mezőcsáti és az Ózdi járásban mindössze 41 százalék az arány.
hvg.hu
A plakátok a ferencvárosi BLM-szobor körül engedély nélkül felállított paravánon voltak. A barikádért még eljárás sem indult a radikális jobboldaliakkal szemben.
hvg.hu