#Budapest

Horváth: "Orbán becsapta, Tarlós elárulta Budapestet"

Horváth Csaba szerint Orbán Viktor miniszterelnök becsapta, Tarlós István főpolgármester elárulta Budapestet, a fideszes vezetés egységben rombolja le a főváros évszázados értékeit; a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője erről kedden beszélt Budapesten.


Elleptek az adóellenőrök egy budapesti plázát

Adóbehajtó razziát tartottak egy budapesti bevásárlóközpontban az adóellenőrök; a vállalkozások a kintlévőség 75 százalékát kifizették, a behajtott pénz és a lefoglalt áru értéke 13,5 millió forint - tájékoztatta a napokban tartott akcióról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


Leszakadt födém: előzetesben az egyik gyanúsított

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival ellopta a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopát, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához.


Fontos embereket lát vendégül Schmitt Pál Budapesten

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök október 7-én és 8-án részt vesz a négy visegrádi ország államfőinek csúcstalálkozóján Magyarországon - közölte Marek Trubac, a szlovák államfő szóvivője. A kétnapos csúcstalálkozóra Václav Klaus cseh, Bronislaw Komorowski lengyel és Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök kapott meghívást a vendéglátótól, Schmitt Pál magyar államfőtől.


Gyermekvasút: pajtások a hegyekben zakatolnak - galéria

Egykor a "szocialista gyermek vasútja" volt, mára turistalátványosság a budai hegyekben kanyargó Gyermekvasút, amely több mint hat évtizede lényegében ugyanúgy működik. Noha a rendszerváltást követő években az egykori Úttörővasút népszerűsége nagyot csökkent, ma ismét egyre többen szállnak fel a kiskamaszok által vezényelt vonatokra. Egy valami nem változott: ma is sok gyerek akar vasutas egyenruhát ölteni.


Nem mond le az új trolikról és villamosokról a főváros

A főváros fenntartja a közlekedésfejlesztési projektjavaslatait, és azt várja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter aláírja a támogató levelet - ez derül ki abból a levélből, amelyet Tarlós István főpolgármester pénteken küldött Fellegi Tamásnak.



„Érdektelen, hogyan választják a főpolgármestert” – véli Riz Levente

Nem Tarlós István kigolyózása a célja a BÖSZ azon javaslatának, amely sok, ma még fővárosi hatáskört a kerületekhez csoportosítana át – állítja Riz Levente, a kerületi polgármesterek szövetségének elnökségi tagja. A XVII. kerület polgármestere a hvg.hu-nak arról is beszélt: nem esett jól neki, amikor a főpolgármester gittegyletnek nevezte a BÖSZ-t.



Hétvégén mossák a Rákóczi hidat

Szombaton és vasárnap napközben mossák a Rákóczi hidat (a volt Lágymányosi hidat), emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak majd - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.



Tarlós új ötlete: stressztesztet akar a kerületeknek

A kerületi önkormányzatok stressztesztjének elvégzését javasolja a főpolgármester az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), emellett pedig egy 15 milliárd forintos pénzügyi keretet különít el, hogy "kerületi csőd esetén is biztosítható legyen a kerületiek ellátása".









Mégis kezd valamit Budapest a Dunával?

Még az idén kétfordulós nemzetközi ötletpályázatot ír ki a főváros a budapesti Duna-partok, valamint a város és a folyó kapcsolatának újragondolására. A pályázat része a Duna Stratégiához kapcsolódó városfejlesztési koncepciónak. A tervezett fejlesztésekre a főváros a későbbiekben uniós forrásokat venne igénybe.