Napok óta állandóak a bombafenyegetések Horvátországban, iskolákat és bevásárlóközpontokat kellett kiüríteni
Múlt hét óta mintegy száz bombafenyegetést regisztráltak, robbanószert egy esetben sem találtak.
Múlt hét óta mintegy száz bombafenyegetést regisztráltak, robbanószert egy esetben sem találtak.
HVG
A mentők már nem tudtak segíteni az újszülöttön.
HVG
És még volt más is a számláján.
HVG
Néhányszor megpróbálkozott azzal is, hogy az engedély nélkül tartott szalagos álölyvét engedte ki a mozgó autójából vadászni.
HVG
Az ügynek négy gyanúsítottja van. Orbán Áron nincs köztük, de egy közvetlen társa igen.
HVG
A 2018 és 2022 között bűnszervezetben elkövetett csalás miatt csaknem 200 millió forintot, ingatlanokat és járműveket is lefoglaltak.
HVG
Lejárt tartozásra hívják fel a figyelmet, ám a küldött link adathalász oldalra irányít.
HVG
A férfinak azután veszett nyoma, hogy hat év szabadságvesztésre ítélték.
HVG
Az SPLC hivatalosan a rasszizmus és a fehér felsőbbrendűséget hirdetők ellen jött létre, illetve küzd, de közben a gyanú szerint ezzel párhuzamosan szélsőjobboldali szervezeteknek nyújtott anyagi támogatást.
HVG
Nyomozást indítottak Szabó Bence állításai nyomán, miszerint az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására tartottak házkutatást a két informatikusnál.
HVG
Családon belüli erőszak történt Egerben: a gyanú szerint megölte feleségét egy 68 éves férfi, akit a rendőrség azonnal őrizetbe vett.
HVG
Az ügyészség szerint az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult a sértettben, de a vádlott kijelentése erősítette meg a szándékában.
HVG
A legfőbb ügyész megvárta, amíg a Nemzeti Bank kirablói lelépnek – kommentálta a leendő miniszterelnök a nyomozás áthelyezését.
HVG
A támadó később öngyilkos lett, a sérülteket kórházba szállították.
HVG
HVG
MTI
Mostantól a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást az MNB gyanús ügyeiről.
HVG
A férfi a gépkocsik egy részével csak autózott, de volt olyan is, amelyet eladott.
HVG
Vásárhelyi Jánost újságírók várták a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtt.
HVG
A forgalomban remélhetőleg visszafogottabb lesz.
HVG
A 31 éves férfit menekülés közben lelőtte a rendőrség.
HVG