Bombafenyegetést kaptak a szegedi bíróságok, kiürítették az épületeket
A Szegedi Törvényszéken és a Szegedi Járásbíróságon is fenyegető hívással indult a hét.
A Szegedi Törvényszéken és a Szegedi Járásbíróságon is fenyegető hívással indult a hét.
HVG
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést kért az elkövetőre.
HVG
A Pécsi Ítélőtábla április 8-án hozott jogerős ítéletet a Volvo-gate nevű korrupciós ügyben.
HVG
Az egyiptomi származású Rádi Feriz ellen költségvetési csalás gyanújával adott ki körözést a NAV.
HVG
Netanjahu tagadja az ellene felhozott, egyebek között hivatalos személy által elkövetett csalással, visszaéléssel és vesztegetéssel kapcsolatos vádakat.
HVG
Helyszíni beszámolók szerint a gyanúsítottat bilincsben vezették ki az épületből.
HVG
A fiút Juhász Péter Pál szolgáltatta ki neki.
HVG
Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium a halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be.
MTI
A politikus DK-sból lett fideszes politikus körözését a NAV rendelte el.
HVG
Négy embert kihallgattak a nyomozók, két személyt őrizetbe vettek, ketten szabadlábon védekezhetnek. Úgy tűnik, Orbán Áron nincs közöttük, de egy társa érintett lehet.
HVG
Sz. Lajos az egyik vádlottja a Katzenbach-gyilkosságnak, ám a rapper szerint „összeegyeztethetetlen a múltjával”, amivel vádolják.
HVG
Egy férfi úgy megütött egy 25 éves bulizót a belvárosi szórakozóhelyen, hogy az belehalt a sérülésekbe. A támadónak a nyomozás költségét is ki kell fizetnie, több mint egymillió forintot.
HVG
Azért húzza le a rolót egy ceglédi adománybolt, mert egyre többször fenyegetik, támadják meg a kollégáikat. Biztonsági őrre nincs pénzük, így más választásuk nincs. Az utolsó csepp az volt, hogy csütörtökön kést rántott egy boltba betérő támadó.
HVG
Vannak tanúk akik igazolhatják, hogy hivatali helyzettel visszaélés történt. Három évet is kaphat, akiről bebizonyosodik, hogy ilyet tett.
HVG
Őrizetbe vették bennfentes információkon alapuló fogadás miatt.
HVG
HVG
MTI
A kaliforniai razziasorozat során lefoglaltak több mint fél mázsa (54 kilogramm) metamfetamint, több kilogramm fentanilt, lőfegyvereket és nagyobb mennyiségű készpénzt.
HVG
HVG
MTI
Túl sokszor hívták a megtakarítási miatt, ezért fogott gyanút.
HVG
Az amerikai énekes éppen turnén volt, amikor a hatóságok egy 14 éves eltűnt lány maradványait találták meg az elhagyott autójában.
HVG
Kandrács Csaba állítja, hogy Simor Andrásnak az osztrák Erstében betöltött tisztségével összefüggő döntésekre soha nem volt hatása, az alaptalan hírek és nyilatkozatok miatt pedig jogi lépést tervez.
HVG