Robbanószerkezetet rejtett a feladott reptéri csomagjába egy amerikai férfi
A bombát még időben kiszúrták az egyik Pennsylvania állambeli nemzetközi repülőtér alkalmazottai, a férfit pedig azóta letartóztatták.
A bombát még időben kiszúrták az egyik Pennsylvania állambeli nemzetközi repülőtér alkalmazottai, a férfit pedig azóta letartóztatták.
hvg.hu
Az ügyészség börtönbüntetést kért a férfira.
hvg.hu
A két férfi elosztotta egymás között a százezer forintot. Elítélte őket a bíróság.
hvg.hu
A férfit Ukrajnában kétrendbeli emberölés bűntett felbujtása miatt keresték.
hvg.hu
A férfi ellen az ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja és a Belgrádi Felsőfokú Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, majd a szerb és a koszovói igazságügyi minisztérium is kérte a kiadatását.
hvg.hu
Az eset még tavaly októberben történt, és akkor nagy figyelmet kapott.
hvg.hu
A bíróság véglegesen elutasította a perújítást az ügyben.
MTI
A 24 éves férfit valaki felismerte a rendőrség keddi videóján, délután elkapták.
hvg.hu
A férfi az ügyészség szerint a bántalmazás után azt hitte, hogy a nő meghalt, így elmenekült a helyszínről.
MTI
Sz. József vizsgálati fogságban és házi őrizetben is volt, a román ügyészség szerint akár három és tíz év közötti börtönbüntetést is kaphat.
hvg.hu
A tiszanánai rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a tolvajt.
hvg.hu
Eddig sem a klub, sem Asraf Hakimi nem kommentálta a bejelentést.
MTI
Egy kőbányai lakóház liftjében próbált zaklatni négy lányt, de pórul járt.
Voltak helyek, ahonnan zárjegy nélküli szeszes ital és csempészcigi is előkerült.
MTI
A nemi erőszak elkövetésével gyanúsított testvérpár legalább március végéig Romániában marad.
hvg.hu
Rövid láncra kötve hagyták magára költözéskor az ebet.
hvg.hu
Megrendelték az árukat, majd feltörték az automatákat.
hvg.hu
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
MTI
Az újszülött kislányt megtalálták, de az életét nem tudták megmenteni.
hvg.hu
Az egyik áldozat hozzátartozói panaszt tettek a nyomozás lezárása miatt, az ügyészség pedig nekik adott igazat.
hvg.hu