Újabb börtönbüntetést szabhatnak ki Harvey Weinsteinre
A nemi erőszakért elítélt egykori hollywoodi producert ezúttal szexuális kényszerítés miatt ítélhetik el.
A nemi erőszakért elítélt egykori hollywoodi producert ezúttal szexuális kényszerítés miatt ítélhetik el.
hvg.hu
Akár 500 millió forintra is bírságolhatják azokat, akik illegálisan Elf Bart árusítanak.
hvg.hu
Borsfán szúrták ki a gyorshajtót.
hvg.hu
Az egykori jobbikos politikus is megjelent a Schadl–Völner-per előkészítő ülésén, és a folyosón tett megjegyzéseket az exállamtitkárra.
hvg.hu
Nem ismerte be a bűnösségét Völner Pál és Schadl György sem a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén. Völner ügyvédje azt állítja: vannak olyan sms-ek Völner és Varga Judit igazságügyi miniszter között, amit később ismertetni fognak, egyúttal jelezte, hogy kéri az az igazságügyi miniszter tanúként történő meghallgatását a tárgyalás során.
Dezső András
A férfi a rendőrség szerint végzett két tizenéves lányával, postán feladta a végrendeletét, majd vonat elé lépett, de túlélte. A rendőrségnek azt mondta, nem emlékszik, mit tett. A lakásában talált naptárban a lányok halálának napjához azt írta: „End”.
hvg.hu
A vádirat szerint a férfi az emberölést megelőzően, 2021 augusztusában a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéri metróaluljáróban kifosztott egy padon alvó férfit.
hvg.hu
A 19 éves férfi három emberrel, köztük egy kilencéves kislánnyal végzett.
MTI
Nem volt nagyon válogatós: Daciától BMW-ig minden érdekelte.
hvg.hu
Hat év letöltendő börtönbüntetést, ugyanennyi közügyektől eltiltást és kétmillió forint pénzbüntetést kér az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat elnökére. A most benyújtott vádirat szerint Agócs János pénzért árulta elnöki tisztségét, de az ügyészség „álvásárlással” lebuktatta.
A törvényszék úgy gondolta, az öt gyanúsított megpróbálná befolyásolni a bizonyítást, ha szabadlábon védekezhetne, ezért elrendelték a letartóztatásukat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Május végén kezdődhet el a Schadl György és társai, köztük Völner Pál büntetőügyének tárgyalása. A tárgyaláson azok a vádlottak vesznek majd részt, akik az eddig megtartott előkészítő üléseken nem ismerték el a bűnösségüket.
hvg.hu
A bíróság szerint lehetséges, hogy a fiatal veszélyeztetné a bizonyítási eljárást. A kését ugyanis egy barátja kabátjában találták meg.
hvg.hu
Miután elfogták, kiderült, nem véletlenül akart meglépni a rendőrök elől.
hvg.hu
Nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést a MÚSZ Eseti Bizottsága. Az úszószövetségnek adott igazat a bíróság Szilágyi Zoltánnal szemben.
hvg.hu
A szexuális zaklatással vádolt labdarúgó akár 12 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek találják.
MTI
Több végrehajtó is bűnösnek vallotta magát a Schadl-ügy keddi előkészítő ülésén, elismerve, hogy minden úgy történt, ahogy azt a vádiratban az ügyészség írta. Ez komoly fegyvertény az ügyészség kezében Schadl György és Völner Pál ellen. Schadl sofőrje és jobbkeze viszont nem ismerte el a bűnösségét, és az egyik végrehajtó sem, akinek a védője Trócsányi László volt igazságügyi miniszter és Vízkelety Mariann államtitkár tanúkénti meghallgatását is kezdeményezte.
Dezső András
Bár a férfi évek óta nem dolgozhat papként, a világi eljárás részletei nem ismertek.
hvg.hu
2013 óta mindössze 131 esetben született jogerős ítélet 14 év alatti gyerekekkel szemben.
hvg.hu
Tóth Bertalan szerint az állam bukott az ügyön.
hvg.hu