Több százmilliót érő drogot foglaltak le Nógrád megyében
Több mint fél mázsa kábítószer került elő egy szurdokpüspöki házból.
Több mint fél mázsa kábítószer került elő egy szurdokpüspöki házból.
hvg.hu
II. Erzsébet fia továbbra is tagadja, hogy Jeffrey Epstein „szexhálózata” révén szexre kényszerített egy 17 éves lányt.
hvg.hu
Peter Bučka holttestére a Pozsonyhoz tartozó Dévénynél egy kőfejtő mellett bukkantak. A hatóságok a gyilkosságot sem zárják ki.
hvg.hu
Most éppen azért kellett kizárnia és megbírságolnia egy szakértőt a bíróságnak, mert az az előírt határidőnél hónapokkal később jelentette be a szaktudása hiányát.
hvg.hu
Az erzsébetvárosi lakásban magára hagyott állatok közül csak kettő élte túl.
hvg.hu
A képek mellett két DVD és kinyomtatott üzenetek is voltak a Híradó értesülése szerint.
hvg.hu
A gödöllői polgármester nyilvánosságra is hozta az üzenetet.
hvg.hu
Nem hatotta meg, hogy többször is eltiltották.
MTI
A férfi közel másfél éve késelte halára édesanyját és nevelőapját.
MTI
A salgótarjáni nyomozók egy 31 éves férfit állítottak elő, aki többször tört be ugyanabba a kocsmába.
hvg.hu
Az egyik rakományban még két Ford Mustang is akadt.
hvg.hu
A WikiLeaks alapítója így odázhatja el, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.
hvg.hu
Szabadult volna az ügytől a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Demokratikus Koalíció jelöltje azonban megfellebbezte az ügy áthelyezését.
hvg.hu
A csalás áldozatai 3,7 millió forintot adtak a „kutatóorvosnak”.
MTI
Március 8-ig biztosan nem oldják fel a kényszerintézkedést.
hvg.hu
A vád szerint két férfi és két nő a járványhelyzetet kihasználva, hamis kézfertőtlenítőszereket gyártott és értékesített. A csalással 7 sértettnek összesen több mint 28 millió forint kárt okoztak.
hvg.hu
A vádlottakra börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.
hvg.hu
Reagált az Országos Bírói Hivatal (OBH) a Völner-Schadl-ügy legújabb fejleményére.
hvg.hu
Valóságos fegyverarzenált foglaltak le a rendőrök a minap egy budai házban, az ügy összefüggésben állhat azzal az eljárással, ami a Turek becenévű D. Alex (korábbi nevén Haris Sándor) ellen folyik - értesült a hvg.hu. Megkeresésünkre a rendőrség szűkszavúan csak annyit közölt, hogy lőszerrel visszaélés miatt nyomoznak, többet a nyomozás érdekeire hivatkozva nem akartak elárulni. Tureket korábban azért fogták el, mert a rendőrség szerint ő ölette meg egykori barátját, az 1999-ben kivégzett Döcher Györgyöt, vagy ahogy az alvilágban hívták: a Csontkezűt. A szlovák rendőrök gyanúja szerint Tureknek a dunaszerdahelyi mészárláshoz is köze lehet.
Dezső András
Választás rendje elleni bűncselekményben találták bűnösnek. Az önkormányzati választáson a polgármesteri székért indult, mindössze 249 szavazatot kapott.
hvg.hu